Takács és Pulai az elődöntőben úszhat
Olimpia: Kapás döntős!
Kapás Boglárka a hatodik legjobb idővel bekerült a 800 méteres gyorsúszás pénteki fináléjába, míg Takács Krisztián az 50 m gyors, Pulai Bence pedig a 100 m pillangó csütörtök esti elődöntőjében folytathatja szereplését a londoni olimpia hatodik versenynapjának délelőtti úszóselejtezői után.
2012.08.02 14:20MTIA kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok, a májusi debreceni Eb-n aranyérmes Kapás 8:26.43 perces - a kontinensviadalon elértnél jobb - idővel futamában másodikként ért célba. A szám másik magyarja, a debreceni Európa-bajnokságon bronzérmes Risztov Éva az összesítésben a 13. lett 8:29.06 perccel. Utóbbi ezzel befejezte londoni nagymedencés szereplését, s a jövő héten már 10 kilométeren, a nyíltvízi úszók között verseng tovább.
A sprinterek 58 sportolót felvonultató vetélkedésébe "beszállt" Takács repülőrajtot vett, s 22.19 másodperces idővel futamában a negyedikként csapott célba, összességében pedig 14.-ként lépett tovább a legjobb 16 közé.
Az elődöntőbe került a pillangózó Pulai Bence is, aki 37 századot javított eddigi egyéni csúcsán a 100 méteres táv selejtezőjében. Ő 52.19 másodperccel a 43 fős mezőnyben a 12. időt produkálta úgy, hogy látványos hajrával megnyerte futamát. Eddigi legjobb eredményét májusban, a debreceni Európa-bajnokságon érte el, 52.56-tal.
Takács és Pulai továbbjutása egyszersmind azt is jelenti, hogy a 200 m vegyes döntőjében érdekelt Cseh Lászlóval együtt három magyar jut szerephez a csütörtök esti úszóprogramban.
Többre kíváncsi?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


