London 2012
Olimpia: Hosszú döntős, Jakabos kiesett 400 m vegyesen
Hosszú Katinka a harmadik helyen döntőbe jutott, Jakabos Zsuzsanna viszont kiesett 400 m vegyesen a londoni olimpia úszóversenyeinek szombati nyitónapján.
2012.07.28 13:34MTIMindkét magyar a 3. futamba kapott besorolást, s 75 méter után ki is alakult a végső sorrend: vezetett a kínai Je Si-ven (Ye Shiven), mögötte nem sokkal a szám világbajnoka, Hosszú, majd Jakabos tempózott. Utóbbi az utolsó 100-on maradt le két riválisától, de így is harmadikként csapott a célba, azonban tetemesre nőtt hátránya miatt az esti finálés szereplésről lecsúszott.
"Eléggé kiúsztam magam, de bízom benne, hogy maradt bennem, és este még jobb leszek" - nyilatkozta Hosszú az MTI-nek. "A rajtot megelőzően nagyon izgultam, de ez az első olimpiai fellépés előtt érthető. Örülök, hogy jól ment az úszás, az pedig külön öröm, hogy először szerepelhetek olimpiai döntőben."
Hosszú 4:33.77 perces idővel került döntőbe, a kínain kívül még az amerikai Elizabeth Beisel bizonyult gyorsabbnak nála az utolsó futamban, míg Jakabos 4:37.37 perccel kilencedik lett, de több mint egy másodperccel maradt el a nyolcadik, még éppen döntős szintén amerikai Caitlin Leverenztől.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 11:00 Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - mindenfelé keresik az eltűnteket
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06