London 2012
Olimpia: Simonék a reményfutamban folytatják
A kormányos nélküli kettesben érdekelt Simon Béla, Széll Domonkos evezős duó ötödik lett szombati előfutamában, így hétfőn a reményfutamban folytathatja szereplését a londoni olimpián.
2012.07.28 13:56MTIA világbajnoki címvédő új-zélandi Eric Murray, Hamish Bond páros mellett egy-egy francia, lengyel és szerb egység volt a magyarok riválisa a brit fővárostól 40 km-re nyugatra fekvő Eton Dorney központban. A középdöntőbe jutáshoz az első három közé kellett kerülni, de Simonéknak erre semmi esélyük sem volt, mivel még a negyedik szerb hajótól is több mint 20 mp-cel lemaradva értek célba.
A hétfői, magyar idő szerint 11:10 órakor kezdődő reményfutamban négy egység száll majd vízre, és három közülük továbbjut a legjobb 12 közé. Simon eredetileg szolnoki klubtársával, Juhász Adriánnal harcolta ki az olimpiai kvótát, de párja röviddel a rajt előtt megbukott egy doppingvizsgálaton, hét hónapra eltiltották, így az utolsó pillanatban a csepeli Széll került a csapatba.
A másik magyar evezős egység, a könnyűsúlyú kétpárevezősök között vízre szálló Hirling Zsolt, Varga Tamás duó vasárnap 12:30 órakor debütál a Dorney-tavon. Dán, görög, kubai és norvég ellenféllel küzdenek majd az előfutamban, s az első kettő között kell célba érniük a középdöntőbe kerüléshez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


