Nem mindenki boldog
Elkészüt a tornasorsolás
A Tianjinban folyó tornász Világkupa-döntők idején elkészült az olimpiai férfi és női csapatverseny sorsolása. A kínai férfiválogatott edzője elégedett, a női szakvezető viszont bosszankodott a sorsolás után.
2008.05.20 12:22MOBA részvételre jogosult tizenkét-tizenkét csapat közül a kínai férfi válogatott a második, míg a női együttes az első csoportban kezdi a versenyt. A Sydneyben győztes, Athénben azonban a japán, az amerikai, a román és a koreai csapat mögé az ötödik helyre szorult kínai férfi együttes a második csoportban, Kanada, Franciaország, Japán, Oroszország és az egyik vegyes csapattal együtt mutatja be a gyakorlatokat augusztus 9-én.
”Örülök, hogy elkerültük az első csoportot, akiknek reggel még kisebb létszámú közönség előtt, kevesebb bemelegítéssel kell kezdeni” - mondta Huang Yubin vezető edző. De azt is hozzátette, hogy két kiváló csapattal a japán és az orosz együttessel együtt mutatják be a gyakorlatokat, ami mindenképpen előnyös.
A kedvező sorsolás után a remélt győzelemhez azonban a legjobb gyakorlatok bemutatására lenne szükség. A kínai női csapat ezzel szemben az első csoportban kezd, a védő románokkal és két vegyes csapattal együtt. ”Ez a legrosszabb sorsolás, hiszen az első csoport kora reggel kezd, ráadásul mi a legkritikusabb szeren, a gerendán” - nyilatkozta Lu Shanzhen a női válogatott vezetőedzője, majd hozzátette, a kedvezőtlen sorsolás még keményebb munkát követel versenyzőimtől.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


