Janics-Kovács: bombaarany-esélyesek
Kajak-kenu drámák - Kovács Kati nem lesz ott a négyesben
A női szakág konfliktusait tisztán sportszakmai viták okozzák, amelyek a hét végén kezdődő válogatási folyamat végére szűnhetnek meg. Az MKKSZ hivatalos honlapja, a kajakkenusport.hu az eset kapcsán - a személyeskedés helyett - a tények összegyűjtésére vállalkozott.
2008.05.08 07:08ma.huFábiánné Rozsnyói Katalin a San Diegói edzőtábort követően tette fel Kovács Katalinnak a kérdést, hogy résztvesz-e a négyeshajó felkészülésében. Ő nemmel felelt, mert az egyest és a párost választotta, így nem lesz tagja a májusi Eb- és Vk-válogatón induló hajónak (mely a Paksy Tímea, Kozák Danuta, Fazekas Krisztina, Benedek Dalma összetételben áll rajthoz).
Fábiánné tavaly őszi ígérethez híven nem gördített akadályt a Kovács Katalin és Janics Natasa alkotta páros közös gyakorlása elé. Április folyamán heti két alkalommal – a Kovács által kért időpontokban – lehetőséget biztosított számukra a K-2-es edzésekre, melyeket Vécsi Viktor vezetett, és Angyal Zoltán szövetségi kapitány felügyelt. Fábiánné azonban mindig is hangsúlyozta, a páros Kovács egyes teljesítményének rovására mehet.
Angyal pedig azt emelte ki: Kovács és Janics nélkül nehéz jó négyest kialakítani. Ezen kérdésekben külső szakemberek és a sajtó sem tehet igazságot, hiszen a választ a versenyek adják majd meg.
A konfliktusos helyzet ellenére a vita a minél jobb eredmények elérését szolgálja, és az MKKSZ elnöksége is tisztában van azzal, hogy Angyal Zoltán, Fábiánné Rozsnyói Katalin, Vécsi Viktor és a női szakág valamennyi versenyzője a lehető legkiválóbb olimpiai szereplésre törekszik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


