Felkészülés Pekingre
Női kézi: Korea, Dánia és a Világválogatott ellen
A világ legjobbjai ellen készül fel az olimpiára a magyar női kézilabda-válogatott, amely júniusban és júliusban többek között megmérkőzik Korea, Németország, Románia és Dánia nemzeti együttesével is.
2008.04.09 15:01MTIMájus 29-től június 1-ig Debrecenben edzőtáborozik a női kézilabda-válogatott, az utolsó napon az Európa-válogatott lesz Görbiczék ellenfele. Kis pihenő után június 23-tól Zalakaroson már megkezdődik a közvetlen olimpiai felkészülés. Július 2-4-ig a hagyományos Pannon-kupát, ezúttal Veszprémben Dél-Korea és Németország lesz az ellenfél.
Július 5-12-e között a klubjukban készülhetnek a kerettagok, majd ismét Debrecenben találkoznak, s az edzések mellett 17-én Nagyváradon, 18-án Debrecenben Románia ellen lépnek pályára.
Hajdú János csapata július 21-28-ig Skandináviában túrázik: 22-én és 23-án Norvégiában kétszer is megmérkőzik a házigazdákkal, majd Dániában vesz részt a Scandinavian Openen, ahol a vendéglátók mellett Norvégiával vagy Svédországgal mérkőzik. Augusztus 2-án irány Peking, ahol a kézilabdatorna augusztus 9-én kezdődik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06