Hajóként folytatja karrierjét a filmcsillag
Pezsgősüveggel vágták orrba Brigitte Bardot-t
A tenger élővilágának megóvásáért szállt vízre Brigitte Bardot, pontosabban a róla most elnevezett trimarán. Az egykori filmcsillag - ma harcos állatvédő - egy környezetvédő szervezettel fogott össze.
Szexis és gyönyörű! Brigitte Bardot fénykorában! 
Egy 15 fős hajó, pontosabban egy trimarán kapta a minap az állatvédő tevékenységéről is híressé vált egykori francia filmcsillag, Brigitte Bardot nevét. Nem véletlenül: a vízijárműnek épp az lesz a feladata június 1-től, hogy a tengerben élő teremtmények fennmaradását segítse.
A Sea Shepherd nevű szervezet és Bardot alapítványa által közösen megvásárolt hajó első küldetésére Líbia partjainál kerül sor, ahol a kékúszójú tonhalak illegális halászata ellen fog a legénység fellépni. Nem lesz könnyű dolguk: a személyzet golyóálló mellénnyel is készül a "bevetésre", mivel korábbi tapasztalatok alapján számítani lehet rá, hogy az orvhalászok és -vadászok fegyverrel próbálnak majd ellenállni.
A hajó keresztelésekor nem volt jelen a "névadó", így távollétében törték össze a trimaránhoz vágva a pezsgősüveget. A megtisztelő hagyományt egyébként Albert Falco hajthatta végre, az a veterán hajós, aki Cousteau kapitány legendássá vált Calypso nevű hajóján is szolgált.
A 35 méteres trimaránt, amely a környezetvédők és a színésznő alapítványa között egy új szakasz kezdetét is jelenti, nem most először bocsátják vízre, korábban Gojira néven szelte a habokat. Igaz, csak a neve lett új, tevékenysége korábban is az állatvédelemmel függött össze, télen egy bálnavadászat elleni akcióban vett részt az Antarktisznál.
"Rendkívül gyors, így nagy hasznunkra válhat az orvvadászok feltartóztatásában" - mondta el az avatáson részt vevő egyik felszólaló az óránként akár 44 kilométer megtételére is képes járműről. Néha önállóan fogja a vizeket járni, néha pedig felderítőként segít be a Steve Irwin nevét viselő 60 méteres, helikopter-leszállóval is rendelkező hajónak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


