Az egyik leggazdagabb tápanyag forrás
Csírában az erő
A csírák történelme egyidős a magokat fogyasztó emberi társadalommal.
2011.04.28 06:11laptopkonyha.huA természetes, feldolgozatlan csírákban megvan az az erő, melynek segítségével felépülhetnek vörös vérsejtjeink, megindulhat a nyirokrendszer tisztulása, vagyis a méregtelenítés, valamint feltölthetők a vitamin raktárak. A csírák történelme egyidős a magokat fogyasztó emberi társadalommal. Ázsiában szinte mindenki ismeri a csírákat. Kicsíráztatva a szójabab az egyik legfőbb fehérjeforrás a keletiek számára.
A csírák rengeteg vitamint, ásványi anyagot, energiát raktároznak, és fontos tápanyagokat tartalmaznak, melyek hatása az emberi szervezetre már régóta ismert. Fogyasztásuk során energiaszintünk ugrásszerűen nő, immunrendszerünk teljesítményével együtt. Számos kutatás bebizonyította, hogy a csíráknak, de legfőképp a búzacsírának nagy szerepe van a daganatos betegségek megelőzésében, és kezelésében. Az „élő” ételekkel való gyógyítás főleg a búzafűlé terápiás hatására vonatkozik. Ez az élő étel, nemcsak a fizikai létre gyakorol hatást, hanem az elme, és a lélek tisztulását is kiváltja, ha következetesen, legalább hetente egyszer fogyasztjuk.

A csírák C-vitamin tartalma kiemelkedően magas, a csírázás hatodik napján, amikor elérheti a citrom C-vitamin tartalmát. A mag, a növények tápanyag raktára, mely a növekedés megkezdéséhez és fejlődéséhez biztosítja a szükséges energiát. A magok gazdag enzimtartalma (amiláz, proteáz, lipáz, koaguláz, emulzin, invertáz) melyekhez nagy mennyiségű vitamin, ásványi anyag, fém ionok kötődnek, és ezek által fejtik ki, az emberi szervezetben lezajló anyagcserére is a kedvező hatásukat.
Az egyes csírák hatóanyagairól itt olvashatsz
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
- 22:19 Ruszin Zsolt: 126 milliárd forintot követel vissza a MOL egy uniós bírósági ítélet után
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


