50 millióra perli az újságot a sztár
Katie Holmes: Rágalom, sosem drogoztam!
Borsos összeget követel Katie Holmes az egyik amerikai magazintól, amiért az a januári számának címlapján azt sugallta, hogy a színésznőnek drogproblémákat kellett leküzdenie.
Katie Holmes mosolyát elvitte a kiscica 
Hamisan állították be drogosnak Katie Holmest, ezért bőséges kártérítést követel a színésznő az amerikai Star magazintól. A januári címlapon ugyanis szinte ordít, hogy Katie drogozása sokkoló, és a függőség valóságos rémálom.
Igaz, hogy az újság belső oldalain már szó sincs ilyesmiről, de a beharangozó Holmes szerint károkat okozott neki. A címlapsztori részletes verziójából kiderül, hogy a színésznő egy függőségi kezelés körforgásának csapdájába esett, de a kábítószerről itt már egyetlen szó sem hangzik el, helyette viszont bőségesen lehet olvasni a Szcientológiai Egyházról.
Nem csoda: a színésznő és férje közismerten tagjai a vitatott közösségnek, sőt, Tom Cruise az egyik vezetője a Hollywood-i szcientológusoknak.
Katie és Tom egy nem túl vidám vacsorán (Fotó: Flynet)
„A Star magazin rosszindulatú állításokat közölt Katie-ről, ami nemcsak hamis, de etikátlan és jogellenes is. Kegyetlenül megrágalmazták Katie-t, olcsó trükkel hatottak a közvéleményre, és a címlapon szereplő állításokról a cikkben egy szó sem esett” – mondta a híresség ügyvédje, Bert Fields. A 32 éves színésznő ezért nem kevesebb, mint 50 millió dolláros kártérítést követel.
Holmes nemcsak emiatt orrolt meg a magazinra, hanem azért is, mert ők kezdték terjeszteni azt az állítólag szintén hamis állítást, mely szerint öt év után az utolsókat rúgja házassága Tom Cruise-szal.
Utóbbi részlet viszont azért különösen zavaros, mert nemrég Katie elköltözött férjétől a két gyermekükkel együtt, és több lap is úgy tudja, hogy elege lett a szcientológia szabályaiból és abból, hogy mindennek úgy kell történnie, ahogyan azt férje elképzeli.
Még több érdekes hír Katie Holmesról ide kattintva!
Kapcsolódó írások:
- Szomorú képek: Hova tűnt Katie Holmes mosolya?
- Katie Holmes megint hozta a (rossz) formáját
- Képekkel: Katie Holmes lelépett Tom Cruise-tól!
- Izgató fotók: Jujuj! Katie Holmes felhőtlenül pucérkodott
- Képek - Hiába vár Tom? Katie Holmes-nak teher a gyereknevelés
- Képek: Lehet, hogy Tom Cruise tényleg meddő?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


