A drogos színész a gyerekeit akarja
Döbbenet: Charlie Sheen a szomszédjába költöztetné exnejeit
Saját szomszédságában szeretné tudni mindkét exnejét és négy gyermekét, már a megfelelő ingatlanokat keresik ügynökei. A feleségek egyelőre nem reagáltak a különös ötletre.
Képekben a szívdöglesztő Charlie Sheen! 
Még friss az ötlet, ezért nem csoda, hogy a volt feleségek nem reagáltak Charlie Sheen felvetésére, de bennfentesek szerint nem lesznek odáig a lehetőségtől, hogy ismét a híres színész közelében kellene élniük.
A drogproblémákkal küszködő sztár azonban úgy véli, épp itt az ideje, hogy 2 exneje, valamint tőlük született négy gyermeke megismerje egymást, lehetőleg persze úgy, hogy apuci is több időt lehessen velük.
A 45 éves Sheennek összesen öt gyermeke van, ám első lánya, Cassandra már 26 éves, és az ő anyjával, Paula Profittal nem is voltak házasok. 2002-ben vette feleségül Denise Richards színésznőt, akitől két lánya született, Sam most 6 éves, Lola pedig öt.
Bár házasságuk nem volt sem túl hosszú életű, sem pedig boldog, Denise utólag azt mondta, sosem zavarta igazán a színész életmódja, még azon sem akadt ki, amikor 36 órát töltött a kórházban egy féktelen alkohol- és kábítószermámorban eltöltött, pornósztárokkal „fűszerezett” buli után.
Azt azonban bevallotta, hogy igyekezett lányainak megmagyarázni a helyzetet.
2008 májusában aztán Sheen újra oltár elé vonult, ezúttal Brooke Muellerrel az oldalán, aki a most 22 éves ikrekkel, Bobbal és Maxszel ajándékozta meg.
A kapcsolatuk rövid életű volt, mert másfél évvel a boldogító igen kimondása után Brooke elköltözött, a hírek szerint idén májusban mondják ki hivatalosan is a válást a bíróságon.
A Két pasi meg egy kicsi című vígjáték-sorozat sztárja az egyik amerikai bulvármagazin szerint már meg is bízott egy ingatlanügynököt, hogy kutassa fel a közelében lévő ingatlanok közül azokat, amelyekbe átköltöztetheti szeretteit, természetesen a költözés és az ingatlan költségeit ő állja. Ennyit mindenképp megér neki, hogy többet láthassa a gyerekeket – árulta el az informátor.
De hogy a feleségek mit fognak ehhez szólni…?
Kíváncsi még több érdekességre Charlie Sheenről? KATT ide!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


