Nem először kerül kórházba a színész
Intenzíven Charlie Sheen - Sérv vagy kokain a hibás?
Harmadszor vitték kórházba súlyos hasi fájdalmak miatt Charlie Sheent, csütörtök hajnalban már egyenesen az intenzív osztályra kellett szállítani.
2011.01.28 17:29ma.huEgyelőre csak találgatják, mi okozhatta Charlie Sheen rosszullétét, ami miatt csütörtök hajnalban mentőt kellett hívni hozzá, de máris több pletyka kapott szárnyra a színésszel kapcsolatban.
A hivatalos szóvivői beszámoló szerint a Két pasi meg egy kicsi című sorozat sztárja hosszabb ideje sérvvel küszködik, most is ez okozhatta nála az alhasi panaszokat. A színész három hónap alatt harmadszor került kórházba, de első ízben volt olyan súlyos az állapota, hogy az intenzívre kellett bevinni.

Egy másik forrás viszont úgy tudja, Sheen partyt adott a saját Los Angeles-i otthonában, amely reggelig tartott, ekkor tört rá a rosszullét, 7 óra körül futott be a jelzés a 911-es segélyhívó központba.
A buli kissé vadabbra sikerült a kelleténél, a sztár házában volt két pornószínésznő is, valamint szó esett egy nagyobb adag kokainról is, de ezt sem az orvosok, sem pedig rendőrségi forrás nem erősítette meg.
A színésszel kapcsolatban az utóbbi hónapokban több botrányos hír is napvilágra került, de amíg ezek nem befolyásolják a munkáját, addig folytatódik a sikersorozat - erősítette meg a CBS csatorna egyik vezetője.
Úgy tudni, a sztárt a kórházba szülei és volt felesége kísérték el.
Charlie Sheen börtönbe vonulna
Kapcsolódó írások:
- Tettlegesség miatt perlik Charlie Sheent
- Válás, 3. felvonás: Charlie Sheen most se bírta soká
- Vad képek - Pornószínésznő esett ki Charlie Sheen fürdőjéből
- Képek - Pucéran és ittasan találtak rá Charlie Sheen-re!
- Képek: Charlie Sheen mégis verte a feleségét
- Képek - Charlie Sheen Mercijeit árokba lökik
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


