Emma Watson-nak mindene kilógott
Kínos képek: "Hermione" cicit, bugyit megmutatott a Grammy-n...
Nemrég még bájos, fürtös kislány volt - Emma Watson, a Harry Potter sztárja szemmel láthatóan arra törekszik, hogy immár igazi nőként nézzenek rá. Kissé talán túlzásba is viszi...
Emma Watson durván sokat mutatott magából! 
Jó pár évvel ezelőtt fürtös, helyes - és kissé tudálékos - kislányként ismertük meg Emma Watson-t a Harry Potter filmek Hermionéjaként - az egykori bájos tiniből azonban mára felnőtt lett, és Emma ezt igyekszik is hangsúlyozni.
Mostanra teljesen megváltozott: előbb csak nőiesebb holmikat kezdett viselni, majd a haját levágatta fiús fazonúra.
A gálákon, díjátadókon való megjelenésével minden alkalommal jelezte: szeretné, ha már felnőttként viselkednének vele.
Emma Watson egyre szexisebb kreációkban tündökölt, ám egy-két baki mindig becsúszott...egy alkalommal majdnem leesett róla álomszép fehér ruhája a vörös szőnyeg kellős közepén.
Most, a Grammy-gálára érkezve sem kímélték őt a paparazzók. Emma rövid ruhája ugyan ízléses volt, noha a frizurájával együtt sem tűnt túlságosan ütős összeállításnak.
Sikerült azonban a színésznőnek úgy kikászálódni a limuzinból, hogy mélyen be lehetett látni a ruhája alá, sőt, oldalnézetből igencsak feltűnő, hogy nem viselt melltartót...
Emma Watson: Túl sok a pénzem...
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


