Újra bizakodik, sőt forgatni készül a sztár
Biztató képek - Michael Douglas: Januárban derül ki, kell-e még félnem
A torokrákkal kezelt Michael Douglas bizakodóan beszélt a The Hollywood Reporternek betegsége leküzdéséről, és arról, hogy fél éven belül forgatni kezdi Liberace című új filmjét.
Családi programok - Michael Douglas jobban van! 
Januárban derül ki, sikerült-e a kezelésekkel legyőznie a rákot, de az orvosok 80 százalékos gyógyulási eséllyel kecsegtették - hangsúlyozta Michael Douglas, akinek nyilatkozatát a szaklap szerdai száma közli.
A súlyos betegség folytán közelebb került 93 éves apjához, akivel korábban feszült volt a viszonya, és a megpróbáltatás azt is "megmutatta számára, hogy mit jelent a család" - árulta el.
Douglas felidézte, hogy apja, Kirk Douglas pályafutása csúcsán csak a karrierjével törődött, pedig azokban a fogékony gyermekévekben neki is szüksége lett volna rá.
Ugyanakkor a lapnak adott nyilatkozatában elismerte, hogy talán ő maga is ebbe a hibába esett Cameron fiával kapcsolatban. A 31 esztendős Cameron Douglas a közelmúltban kezdte meg börtönbüntetését kábítószer-kereskedelem miatt.
A Steven Soderbergh rendezésében készülő Liberace című produkció forgatása májusban vagy júniusban kezdődhet. Douglas a híres amerikai zongorista szerepét kapta az életrajzi drámában, amelyben Matt Damon alakítja majd meleg partnerét.
Damon a közelmúltban számolt be arról, hogy készül a filmre, és Douglas-szel is beszélt a produkcióról, aki megerősítette, hogy benne lesz.
Douglas újra mosolyog!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


