Ráncok simítása, pigmentfoltok halványítása

Egyszerre a ráncok és foltok ellen?

Lehetséges, hogy többféle csodakezelés helyett egy időben halványítsuk az arcbőr pigmentfoltjait, érelváltozásait, visszanyerjük bőrünk rugalmasságát és lágyítsuk a ráncokat?

2010.10.08 11:00napidoktor.hu

Ráncok simítása, pigmentfoltok halványítása, rugalmasságfokozás egyetlen kezeléssel.

Ez a lehetőség ma már egy speciális készülékkel megvalósítható, hiszen lézer, villanófény és rádiófrekvencia hatásait egyszerre alkalmazva valamennyi elváltozást kezelhető.

Az eljárást 3-4 hetente több alkalommal kell ismételni, ha idén elkezdjük, jó esélyünk van rá, hogy tavaszra éppúgy megújulhatunk, mint a természet.

A ráncosodás harmincon túl kezdődik - A ráncok több tényező hatására alakulnak ki.

A környezeti hatások közül legjelentősebb a napfény UV-A tartománya, de szerepet játszanak még a belső hatások, anyagcsere folyamatok, a mimikai izmok működése, a bőr kötőszövetének változása. Megkülönböztetünk dinamikus és statikus ráncokat. A dinamikus ráncok különböző érzelmek kifejezésekor jelennek meg arcunkon (nevetés, csodálkozás, harag, stb.) és nyugalmi fázisban eltűnnek, a bőr kisimul.

Egyeseknél bizonyos izmok tónusa fokozódik, így nyugalmi állapotban is fennmarad a kialakult bőrredő, ez már állandó ráncként látható. Finomabb, statikus ráncok a vízhiányos, romló kötőszövetű bőrnél jelentkeznek.

Idővel a bőr mindenképpen elveszíti rugalmasságát, mert egyre kevesebb kollagén és elasztin termelődik, valamint a vízmegkötő képessége is csökken.

Már a harmincas években beindul ez a folyamat, látványos fokozódásra pedig ötven év felett elkerülhetetlenül sor kerül. - foglalja össze dr. Vincze Ildikó, az Oxygen Medical bőrgyógyász szakorvosa.

- A bőr öregedése biológiai folyamat, de lassítani vagy a már megjelent ráncokat mérsékelni lehetséges.

Egyszerre a ráncok és foltok ellen?

Ráncfeltöltés belülről

A legmodernebb lézeres technika, az úgynevezett ELOS (Elektro Optical Synergy) egyedülálló módon egyesíti a lézer, a villanófény és a rádiófrekvencia hatásait.

Az optikai energia éri el először a bőr felszínét és megcélozza a kezelni kívánt bőrréteget, melyet a bőrgyógyász ezután a rádiófrekvencia segítségével tovább melegít, így megsokszorozva a fény terápiás hőhatását, anélkül, hogy a bőrfelszínt károsítaná.

Ez a technikai újítás különbözteti meg az eljárást az eddig alkalmazott kezelésektől.

Ráadásul a rádiófrekvenciás elektróda talpain keresztül a felmelegedés is folyamatosan mérhető, és ha ez egy beállított érték fölé kerül, akkor a kezelőfej automatikusan leáll.

Az eredmény egy gyors, fájdalommentes és szinte azonnali bőrfeszesítés. A kezelés rögtön összehúzza a kollagénrostokat, később pedig segít újraépíteni a kollagén-szerkezetet, fokozza a kollagén termelődését, így teszi simábbá, rugalmasabbá a bőrt.

Egy kezelésben hármas hatás

Ma már elérhetőek olyan gépek, amelyek egy kezelés során, a kezelőfejek cseréjével hármas hatást képesek produkálni, innen származik a Triniti elnevezés.

- Először a bőrfelszínt célozzák meg, színkorrekció történik, amely különösen rozácea, pigmentfoltok és teleangiektázia (tágult erek) esetén eredményez látványos változást.

A hatásmechanizmus alapja az, hogy az adott fényenergia nagymértékben nyelődik el a vörösvértestek és a pigmentek festékanyagában, míg a bőr többi alkotójában alig.

- A második, a bőrfeszesítő hatás úgy alakul ki, hogy az alkalmazott infravörös fény azonnal összehúzza a kollagénrostokat, és néhány kezelés után már az egész kollagén-szerkezet átépülését segíti, feszesítve az arc és a nyak bőrét.

- A harmadik hatás, az úgynevezett frakcionált ránctalanítás a mély ráncok kezelésére alkalmas, és szintén a hám és kollagénrostok regenerációját eredményezi.

A kombinált, bőrkímélő technikának köszönhető, hogy a Triniti eljárás az „ebédidőben is elvégezhető bőrfiatalító módszerek” közé tartozik, hiszen a gyors, látható hegek nélküli kezelések után ugyanúgy folytatódhat a nap, mintha mi sem történt volna.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.