Hollywoodi filmcsillagok a kamera mögött
Meglepetésre készül Jessica Biel, Eva Mendes és Rachel Weisz!
Rendezőként debütálhat három hollywoodi filmcsillag egy női magazin jóvoltából: Jessica Biel, Eva Mendes és Rachel Weisz a Glamour Magazine felkérésére vágtak bele első rövidfilmjük elkészítésébe.
2010.09.11 10:31MTI
A Glamour Reel Moments című program keretében megvalósuló rövidfilmek forgatókönyvei az olvasók történetei alapján készültek. Ezrével érkeztek a lap felhívására olyan személyes történetek, amelyek valamilyen jó cselekedetről szóltak, a vállalkozás szponzorcége - a Hyundai - ugyanis ezt a témát választotta.
A szervezők végül három filmötletre szűkítették le a kört - különös tekintettel a megvalósíthatóságra. Biel és Mendes már le is forgatták az általuk kiszemelt sztorikat. Weisz pedig szeptemberben fejezi be a sajátját. Mendes, aki California Romanza címmel készítette el rövidfilmjét, inspirálónak nevezte a lehetőséget, mert - ahogy fogalmazott - nem is gondolta volna, hogy meg tudja csinálni. Eddigi pályafutása legsikeresebb munkájaként gondol rá - fűzte hozzá.
A Glamour Reel Moments programot azzal a céllal indították útjára öt évvel ezelőtt, hogy bátorítsák a női filmrendezőket, és valódi nőkről szóló produkciók szülessenek. A Freestyle produkciós cég közreműködésével készült rövidfilmeket októberben Los Angelesben mutatják be. A korábbi évek rövidfilmjei - amelyek rendezői között Jennifer Aniston, Gwyneth Paltrow, Kate Hudson, Demi Moore és Dakota Fanning is szerepelt - számos filmfesztiválon bemutatkoztak, köztük a Sundance-en és a Tribecán is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06