Sok nő fél sminkeléskor tőle
Trendi manapság pirosítót használni?
A pirosító fontos része a sminknek, mégis sokan félnek használni. Adunk néhány tanácsot, hogyan használjuk úgy a pirosítót, hogy a végeredmény gyönyörű legyen.
2010.09.07 13:45ma.huTippek
Ha kezünkben a megfelelő ecset, simítsuk hátra a hajunkat, és kezdődhet a mutatvány. Az irányok az arcformától, az arccsontozattól függenek.
A kiindulópont pedig a járomcsont közepe. Ha az ajkakat egészen beszippantunk, cuppantósra szorítjuk a szájat és az arcot, így szépen kirajzolódik az a vonal, amelyre ráleheljük a pirosítót, amit aztán a fül irányába a pirosítóecsettel elsatírozunk.
Elsőként ki kell választani azt a színt amelyik a legjobban illik hozzánk és természetesen hat az arcunkon. Amikor kicsit ki vagyunk pirulva akkor is piros az orcánk, azt a színt kell megtalálni a pirosítóban is, és akkor biztosan nem nyúlunk mellé.

A másik tipp, hogy a száj színével összenézzük a kiválasztott színt.
A világos bőrűeknek a rózsaszín és barackos árnyalatok illenek, valamint ha sötétebb a bőrünk akkor a pirosas és sötét barack árnyalatok illenek inkább. Ha megtaláltuk a helyes színt utána ki kell választani a bőrünk számára legmegfelelőbb kiszerelést.
Manapság válogathatunk, por, krémes, folyékony és habos állagú pirosítók közül.
Amit még nagyon fontos, hogy észben tartsunk, hogy a legjobban, jól hidratált bőrön tudunk dolgozni, ezért ha száraz a bőrünk előtte krémezzünk!
Hasznos tanácsok
- Az ecseteket ne felejtsük el rendszeresen tisztítani, mert a baktériumok elszaporodnak benne.
- Ha már jobban belejöttél a pirosítás rejtelmeibe, akkor egy kis krémes arcfényt tehetünk az arccsontunk legmagasabb pontjára ahol a legközelebb van a szem.
- Érett bőrre használjunk inkább krémes pirosítót. Nagyon jól, könnyebben eldolgozható.
- A sötét rózsaszín felmelegíti, életet ad bármilyen fáradt bőrnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
- 12:51 Robbanásveszélyes droglabort találtak a rendőrök egy budapesti bérházban - videó
- 10:42 Microsoft-licencbotrány és az állami technológiai szereplők átláthatósága
- 8:22 Politikai vita a devizahitelezésről - a Mi Hazánk és a Jobbik a bankok felelősségre vonását sürgeti
- 6:37 Trump Mobile - Aranyszínű okostelefonnal bővül Donald Trump üzleti birodalma
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 20:52 Brit meleg pár ellen emeltek vádat egy örökbe fogadni kívánt csecsemő megerőszakolása és meggyilkolása miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06