Smink nélkül csak vénasszony a popdíva
Szörnyella lett Madonnából
A kamera mögé minek smink? - gondolta Madonna, majd a látvánnyal sokkolta rajongóit. Festék nélkül hol a ragyogó csillag?
2010.09.01 17:29Vannak sztárok, akik smink nélkül is szépek, és vannak, akik jobban tennék, ha mindig viselnének némi alapozót és szemfestéket. Madonna ez utóbbiak közé tartozik, bár mentségére legyen mondva, 51 évesen nem is várja el senki, hogy tiniként tündököljön.

Az énekesnő a zenében már bizonyított, és a filmezésbe is belekóstolt színészként, de úgy látszik, a rendezés még jobban tetszett neki, már második filmjét jegyzi direktorként. A VIII. Edward életéről szóló W.E című filmben egy XX. századi botrányos szerelmi történetet dolgoz fel.
A nőcsábász uralkodó az 1930-as években nemcsak beleszeretett Wallis Simpsonba, de nem sokkal trónra lépése után feleségül is kérte a kétszeresen elvált amerikai nőt - ami a mélységesen konzervatív brit uralkodóházban és főként az anglikán egyházban elfogadhatatlan volt.
Az egyház ugyanis nem nézi jó szemmel a többszöri házasodást, Edward pedig inkább a trónról mondott le, mintsem elhagyja szerelmét.
A film főszerepeit James D'Arcy és Andrea Riseborough játssza, rajtuk kívül találkozhatunk még Abbie Cornish-sal, Oscar Isaac-kel vagy Laurence Fox-szal is. A bemutatóra a hírek szerint akár már 2011-ben sor kerülhet.
Madonna megmutatja...
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


