Megkapta pénzét a "trükkös hekus"
"Az én ötletem volt!" - Don Johnson beperelte a producereket
Egy kaliforniai bíróság több mint 23 millió dollár (5,1 milliárd forint) elmaradt profit kifizetését ítélte meg Don Johnson színésznek, aki a Nash Bridges - Trükkös hekus tévésorozatot gyártó cég társtulajdonosaként perelte a producereket.
2010.07.09 13:30MTIA 60 éves Don Johnson, aki 1996 és 2001 között játszotta az amerikai tévében Nash Bridges nyomozót, 2009-ben fordult bírósághoz, mert bár a program szerzői jogainak felerészben ő volt a tulajdonosa, az évek során nem jutott hozzá az őt megillető bevételhez.

A sorozatot készítő Rysher Entertainment LLC arra hivatkozott, hogy Johnson nagyjából 40 millió dollárt (8,8 milliárd forintot) kaszált a műsorral színészként és producerként, és ennél több nem járt neki.
A "trükkös hekus" ugyanakkor azzal érvelt, hogy a sorozat az ő ötlete volt, és a széria társtulajdonosaként a szerző jogokból is arányosan részesednie kellett volna.
Tíz évig várt türelemmel, hogy ezt a Rysher elismerje - mondta -, és csupán annyit akart, hogy tartsák tiszteletben a szerződést, amit egymással kötöttek.
Johnson 105 millió dollárra perelte a céget, de a kaliforniai bíró a produkciót terhelő költségek levonása után 23,2 millió dollár kifizetését ítélte meg neki.
A színész ügyvédje szerint a sorozat több mint 325 millió dollárnyi (72 milliárd forintnyi) bevételt hozott - beleértve a külföldi sugárzási jogok eladását.
A jogász úgy vélekedett, hogy a 45 országban ma is futó széria külföldi bevételeiből még legalább 25 millió dollár (5,5 milliárd forint) illeti meg ügyfelét.
Folytatja a Miami Vice kemény zsaruja?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


