A botrányhősnő megköszönte a hatóság "profizmusát
Beszüntették a rendőrségi eljárást Amy Winehouse ellen
Beszüntette az eljárást a brit rendőrség Amy Winehouse énekesnő ellen, akit az igazságszolgáltatás akadályozása címén vettek őrizetbe még decemberben.
Amy Winehouse: Vége a rossz korszaknak? 
A Scotland Yard szóvivője semmivel sem indokolta pénteken az eljárás beszüntetését, csak annyit közölt, hogy az immár ötszörös Grammy-díjas soulénekesnőnek nem kell többé felelnie a rendőrség kérdéseire és nem kell megjelennie a márciusi idézésen.
A botrányos életvitelű Winehouse (Back to Black, Rehab) már pénteken sem jelent meg a bíróságon, ahol újból kihallgatták a testi sértéssel és az igazságszolgáltatás akadályozásával vádolt férjét, Blake Fielder-Civilt, aki összevert egy bártulajdonost, majd lefizette, hogy ne tanúskodjon ellene. A decemberben rövid időre őrizetbe vett, majd óvadék ellenében elengedett Winehouse-t is ebben az ügyben vádolták a szemtanúk megvesztegetésével.
A bíróság helyett Amy Winehouse pénteken a Párizsi Divathétre utazott, ahol egy brit bulvárlap értesülése szerint drogbotrányai ellenére is félmillió font (173 millió Ft.) gázsit fizet neki egyetlen fellépésért a Louis Vuitton divatcég. A 24 éves énekesnő szóvivője útján örömét fejezte ki a rendőrség döntése fölött és megköszönte a hatóság "profizmusát".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


