Kevin Smith-t teljesen kikészítették
Megdöbbent - Leküldték a repülőről a neves rendezőt, mert túl kövér!
El kellett hagynia egy kaliforniai repülőgépet Kevin Smith hollywoodi filmrendezőnek, mivel a légitársaság szerint túl kövér.
2010.02.16 10:30MTIA férfi vasárnap a Twitteren is kifejezte nemtetszését. "Kedves Southwest Air! Tudom, hogy kövér vagyok. De valóban kidobhatott engem Leysath kapitány a gépből, amin már ültem?" - tette fel a kérdést Smith a közösségi portálon.
Kevin Smith, a leszállított férfi végül problémák nélkül, egy másik géppel utazott a hatszáz kilométerrel távolabb lévő Burbankbe.
A Southwest más légitársaságokhoz hasonlóan szabályokat hozott az egyre túlsúlyosabbá váló amerikaiak esetében. Ezek értelmében azoknak a "terjedelmesebb" utasoknak, akik "átnyúlnak" a mellettük lévő ülésre, ki kell fizetniük az extra helyet.
Hogy ez szükséges-e, arról a kartámaszok alapján döntenek: ha az utas annyira elhízott, hogy nem tudja legalább az egyik kartámaszt lehajtani, fizetnie kell.
A két támasztó közti távolság a Southwest szerint 43 centiméter. A légitársaság időközben - szintén a Twitteren keresztül - elnézést kért Smith-től.
Megkötéseik azonban nem újkeletűek. Bár a Southwest sajnálja ezt a legutóbbi incidenst, elmondásuk szerint nincs más lehetőség: "Nem hagyhatjuk többet figyelmen kívül azoknak az utasoknak a panaszait, akik nem vehetik teljes mértékben igénybe ülésüket. Ők kellemetlen, sőt néha fájdalmas körülmények között kénytelenek utazni" - olvasható a légitársaság válaszában.
Smith beismerte, hogy nagyon kövér, pontos adatot azonban nem mondott. Elmondása szerint pedig mindkét kartámaszt le tudta hajtani.
A filmrendező Cop Out című új filmje Bruce Willis főszereplésével két hét múlva kerül az amerikai mozikba.
Túlsúllyal évekkel rövidebb az élet!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


