Idős korban előny is lehet...
A kövérek tovább élnek?
Egy nemrég készített tanulmány szerzői azt állítják, hogy idős korban nem gond ha van rajtunk pár felesleges kiló, sőt, még előnyös is lehet.
2010.02.07 08:55medipress.huLeon Flicker, a Nyugat-Ausztráliai Egyetem munkatársa, a kutatás vezetője kijelentette az AHN hírügynökségnek nyilatkozva, hogy az Egészségügyi Világszervezet által javasolt ideális testtömeg-index túl szigorú az idősek számára.
Flicker és kollégái összesen 4677 férfit, és 4563 nőt vontak be a kutatásba, akik életét 10 éven keresztül követték nyomon.
Az eredmények azt mutatták, hogy a túlsúlyosak halálozásának kockázata mintegy 13 százalékkal volt alacsonyabb, mint a normál testsúlyúaké.
A szakértő szerint fontos azonban különbséget tenni a túlsúlyos és az elhízott páciensek között, ugyanis ez utóbbi csoport esetén a jelentősebb túlsúly miatt már nem jelentkezik ez a kockázatcsökkenés.
A tanulmányról részletesen a Journal of the American Geriatrics Society című szaklapban lehet olvasni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


