Megdöbbentő tetkó a focista derekán
Képek - A Fájdalmas Krisztust viseli David Beckham
Feltűnést keltett a minap a sztárfocista - David Beckham nemcsak alsónadrágra vetkőzött meccs közben, de új tetoválását is jól ki lehetett venni, ami meglehetősen különös.
Beckham fenekét és új tetoválását is megmutatta! 
David Beckham nem fukarkodik a tetoválásokkal - A népszerű futballjátékos testét nem kevesebb, mint tizenhét darab díszíti.
Egy-egy hosszú minta fut fel mindkét karján, ezen kívül több másik található a teste különböző pontjain.
Oldalán viseli David a szent alakot
Beckham a minap nem kis meghökkenést okozott azzal, hogy az AC Milan-Juventus FC meccs közben egyszerűen nekiállt a pályán vetkőzni.
Nadrágot cserélt, ezt a közönség szeme láttára tette meg.
Később pedig, a győzelem ünneplése közben ledobta pólóját is, és félmeztelenül örömködött, eközben vált láthatóvá meztelen felsőtestén az új tetoválása is.
Ez pedig nem más, mint egy Jézus-ábra a derekánál. David magyarázatot is adott az - eredetileg Matthew R. Brooks által festett - Fájdalmas Krisztus című mű testére tetoválásra.
Nagyapja ugyanis nemrég hunyt el, az ő emlékére szeretett volna egy szent ábrát varratni magára.
Ezen kívül azonban a gyermekei - Brooklyn, Cruz és Romeo - viseli a hátán, valamint a feleségéét, az ex-Spice Girl Victoria Beckham-ét.
Vajon mi lesz a következő, mert sejthetjük, hogy nem is nagyon áll meg a húsz tetkóig.
A könnyeivel küszködött David Beckham!
Kapcsolódó írások:
- Legszívesebben soha nem hagyta volna el a Manchester Unitedet David Beckham
- Képek - Akarja David Beckham-et nézni szex közben?
- Shakirának csapta a szelet David Beckham!
- Képek - David Beckham szép lóvét kap a magyar modell miatt
- Képek- David Beckham a hatalmas hátsókra bukik!?
- Furcsa! Victoria Beckham leszbikusnak érzi magát néha!
- Hoppá! Letaperolták David Beckham fenekét!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


