Eszméletét vesztette a popdíva!
Videóval: Madonna kétszer is elájult a színpadon Szófiában
Táncosai rázták fel a pár pillanatra eszméletét vesztett popsztárt bulgáriai koncertjén - Madonna ugyanis csak a táncosok közelsége miatt nem esett össze a színpadon.
Madonna új videóját, a Celebration-t is most forgatta 
Nagyon kimerült lehetett már hétvégi, szófiai koncertjekor Madonna - Az 51 éves popdíva július első hete óta közel 30 fellépést táncolt és énekelt végig, s most bizony meglátszott: ő sem fáradhatatlan!
Madonna ugyanis kis híján összerogyott bulgáriai, szófiai fellépésén, nem is egyszer!
A koncertről készült videón is látszik, hogy az énekesnő pár pillanatra eszméletét veszti, s csak az mentette meg az összeeséstől, hogy közel álltak hozzá a táncosai.
Egyikük azonnal észrevette, hogy baj van, és megtartotta őt, majd megrázta. Madonna zavart tekintettel nézett rá, majd közölte, hogy jól van, és folytatta a koncertet...
A szófiai nézők szerint azonban ez a jelent még egyszer lejátszódott.
Szerencsére, Madonna európai koncert-körútja tegnap befejeződött, így a sztárnak lesz lehetősége kicsit pihenni. Úgy tűnik, ez nagyon ráfér!
Hogy távozott Budapestről Madonna?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


