Titkos szerelme volt Michael-nek?
Jacko szobájából tűket csempésztek ki!
Várható volt, hogy az örökségért olyanok is jelentkeznek, akikről még sose hallottunk. Titkos szerelme volt Michael Jacksonnak, állítja egykori testőre.
2009.07.03 06:40rtlbulvar.huA 30 éves férfi tíz éve ismerte és angliai tartózkodásai alatt kísérte a világsztárt. Michael Jacksonnak még Uri Geller mutatta be Matt Fiddest.
Ők ketten sokat voltak mellette, állításuk szerint többször csempésztek ki szobájából injekciós tűket és gyógyszereket. A nehéz pillanatok mellett azért boldog óráit is láthatták.
Az a nő azonban, aki azt állítja magáról, hogy Jacko titkos felesége volt, már az örökségből is követeli a részét.
Tegnap nyilvánosságra hozták a sztár végrendeletét, amelyben Nona (Paris Lola Ankhesenamun) Jackson egyáltalán nem szerepel, sőt a popikon korábbi felesége, Debbie Rowe sincs örökösként feltüntetve.
Várható volt, hogy Michael Jackson halálából sokan akarnak hasznot húzni vagy ismertté válni általa. Nemrég feltűnt a színen egy Nona Paris Lola Ankhesenamun Jackson nevű hölgy, aki azt állítja, hogy ő az elhunyt énekes felesége.
A hölgy ezért magának követeli a sztár minden vagyonát, és felszólította az illetékeseket, hogy Jackó holttestét sürgősen szállítsák vissza a halottasházba. A nő a gyermekek felügyeleti jogát is magának akarja – azt állítja, hogy mindhárom gyermek az övé.
Egy bírósági végzést lobogtatott, amely szerint Jackó és ő házasok, ezért nem a popsztár édesanyjánál kellene elhelyezni a kicsiket. Nona Paris már tavaly novemberben is beperelte Jacksont – akkor is az állítólagos házasságukra hivatkozott.
Egyelőre nem tudni, hogy lesz-e komolyabb folytatása az ügynek.
Kapcsolódó írások:
- Kiderülni látszik Jacko utolsó napjának története!
- Nem Jacko az apja gyerekeinek!
- 11 ezer forint egy Jacko-szignó
- Borzalmas részletek a boncolásról: Jacko kopasz volt és tele volt zúzódásokkal!
- Kozsó szerint nem természetes halál volt!
- A spammerek Jacko halálát is kihasználják
- Elképesztő fotó! - Hogy néz ki Jacko füle?!
- Képek - Szerződést szegett? Megint nagyot bukhat Jacko!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


