Halála előtt egész este énekelt és táncolt!
Kiderülni látszik Jacko utolsó napjának története!
Michael Jackson azzal töltötte utolsó estéjét, amivel az egész életét: énekelt és táncolt. A sztár barátai és kollégái körében a Los Angeles-i Staples Centerben próbálta ötven előadásból álló londoni koncertjének számait, s ezen az estén "ragyogott", mert végre először összeállt a műsor.
2009.07.01 08:50MTIA Time magazin online írásában Dorian Holleyt szólaltatta meg, aki június 24-én, szerdán éjfélig együtt próbált Jacksonnal.
Halley - aki maga is énekes - készítette fel a popkirályt 1987 óta minden turnéjára.
- "Szerdáig az egész csak elképzelésként létezett, de ezen az utolsó napon tanúi lehettünk, amint meglátta, hogy a show végre első ízben összeállt. Nagy pillanat volt" - mondta Holley, hozzátéve, hogy Jackson "egyszerűen ragyogott" az örömtől.
Mint mesélte, csaknem éjfél volt már, mikor elváltak egymástól. Alig 12 órával később a sztár Holmby Hills-i otthonából riasztották a mentőket, mert leállt légzése és nem sikerült újraéleszteni.
Holley szerint a popikon az utolsó koncertturnéra való felkészülés során máshogy viselkedett mint korábban. Gyengélkedésről azonban szó sem volt semmilyen értelemben, inkább kissé szemlélődő volt.
Míg korábbi koncertjei előtt videóanyagok alapján történt a meghallgatás, a This is It címet viselő londoni előadások szereplőválogatásán maga is részt vett, és a stáb minden tagjával igyekezett személyesen megértetni, hogy a show mögött komolyabb küldetés húzódik meg.
Arra készült, hogy visszahódítsa a világot
- "Szinte őrültségnek hangzik azt állítani, hogy az előadás nem róla szólt, de ő időtlen távlatokba emelte, amikor azt mondta azért vagyunk itt, hogy terjesszük az üzenetet: szeretni és óvni kell bolygónkat, mert azt akarjuk, hogy az emberek megértsék, hogy nagyon-nagyon értékes" - fogalmazott Holley.
A zenei vezetőt annyi közös munka után is lenyűgözte Jackson énekhangjának és fizikai teljesítményének varázsa. A próbák utolsó hetében egyértelműen érezhető volt a sztár jelenléte és energiája.
- "Húszas éveikben járó táncosokkal osztotta meg a színpadot, az ember mégsem tudta róla levenni a szemét. Hat-hét szakaszos dalai után, ha valahol lehagytunk egy fontos hangot a keverésben, képes volt még egyszer gyorsan áténekelni az egészet, hogy megmutassa, hogy is akarja. Leesett állal ültünk ott - döbbenetes volt" - idézte fel Holley, aki úgy látta, hogy Jackson "még mindig bármit képes volt megcsinálni".
Lelkesen beszélt arról, mekkora élményt jelentett, hogy a technikai lehetőségekkel élve külön tudták választani Jackson mikrofonjának hangját.
- "Fogalmam sem volt, mekkora zseni... Biztos vagyok benne, hogy a következő években sokan rájönnek majd erre." Jackson arra készült, hogy visszahódítsa a világot - mondta Halley -, és az utolsó estéjén végre tudta, hogy készen áll rá.
- " Nem lehet szavakba önteni, mit láthattak volna a nézők a koncerteken. Magam sem tudtam elképzelni egészen az utolsó hétig. Kész volt rá, hogy megmutassa a világnak, és annyira szeretném, ha legalább egy koncerten mindenki láthatta volna."- mondta szomorúan Halley.
Tudjon meg még többet arról, hogy mire készült Jackson a halála előtt!
Kapcsolódó írások:
- Jacksont saját birtokán temetik?
- Eddig hamis információkat tudtunk- Megszólalt Jackson orvosa!
- Michael Jackson édesanyja kapta a gyerekek ideiglenes felügyeleti jogát
- Jacksonértékelő, késhegyre menő vita volt egy buszon!
- A kormányzó szeretőjére kerestek rá a legtöbben a neten
- Ki ölte meg Michael Jacksont? Az orvos mindent tagad!
- Michael Jackson halála másokon talán segíthet
- Új boncolást kér Michael Jackson családja!
- Meghalt Michael Jackson - a szervezők jövő hétre ígérnek tájékoztatást az elővételben elkelt koncertjegyekről
- Tóth Vera megkönnyezte Jacksont
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


