Nyomorban élnek a nagysikerű film szereplői...
Képek - Végre lesz fedél a Gettómilliomos kis sztárjai felett?
Lakáskiutalást kaptak az indiai kormányzópárttól a Gettómilliomos című Oscar-díjas film mumbai nyomornegyedbeli gyereksztárjai, akinek otthonait a közelmúltban rombolták le.
Képekben a Gettómilliomos kis sztárja, Rubina Ali 
Az állam főminiszterének pénteki közleménye szerint Azharuddin Ismail és Rubina Ali Mumbai külvárosában egy-egy alacsonyabb jövedelműek számára épített lakást kapnak, ahova családjukkal hamarosan be is költözhetnek.

A lakások egyenként 8500 dolláros (1,7 millió forint) árát a kormányzó Nemzeti Kongresszus Párt városi irodája állja.
"A Kongresszus Párt regionális vezetője kijelentette, hogy ez a két gyermekszínész tehetséges, de a nyomornegyedben élnek, azért otthont kell kapniuk" - szerepelt Asok Csavan (Ashok Chavan) főminiszter közleményében.
Danny Boyle, a nagy sikerű film brit rendezője és Christian Colson producer a héten azért utazott Mumbaiba, hogy segítsenek a fedél nélkül maradt Ismailnak és Alinak.
Bejelentésük szerint Ismail számára meg is vettek egy lakást, s elmondták, hogy már Alinak is keresik az új otthont.
A főminiszter közleménye után nem derült ki, hogy Ismail családja végül a Boyle-ék által vásárolt vagy a hatóságok által kiutalt lakást veszi birtokba.
A filmesek korábban leszögezték, hogy gondoskodni fognak a produkció nagy szegénységben élő gyereksztárjairól, emellett félmillió fontot adományoztak egy nonprofit alapítványnak, amely Mumbai nyomornegyedeiben élő gyerekeket támogat.
Tudja meg, melyik neves hollywood-i színésznő állt össze a Gettómilliomos sztárjával!
Kapcsolódó írások:
- Lerombolták a Gettó milliomos szereplőjének otthonát!
- Gettómilliomos június 23-tól DVD-n!
- Képek - Apja el akarta adni, anyja kapkod a Gettómilliomos gyereksztárjáért
- Szexi fotók - Lebuktak! Egymásba habarodtak a Gettómilliomos sztárjai
- "Eladó" a Gettómilliomos egyik gyermeksztárja
- Hogy-hogy? Frieda Pinto lesz az új Bond lány?
- Clooney a Gettó milliomos sztárjába esett bele!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


