Botrány(os) hősnők 2008-ban
Hajmeresztő megnyilvánulások, rémisztő külsők - borzalmas képek
Idén sem unatkoztunk. 2008-ban hírességek tömkelege borzolta a nagyközönséget közönséges külsejükkel, vagy botrányos viselkedéseikkel.
Amy Winehouse, az örök party-arc 
Jamie Lynn
A második udvarhölgy a kis Jamie Lynn. Persze ilyen nővérrel, mint Britney Spears ez a cím akár csalásnak is számíthat. Hiszem könnyű dolga volt, csak utánoznia kellett a tesót. Botrányai 16 éves korában kezdődtek, mikor teherbe esett. Az csak tetézte, hogy úgy szívatta le a hasáról a felesleges zsírt, hogy közben ott fejlődött benne a kis Maddie, akinek idén nyáron adott életet.
Az első számú botrány-udvarhölgy az identitászavarral küzdő Lindsay Lohan. Egyszer ugyanis a lányokat, máskor a fiúkat szereti, amiről hál' istennek mindig tájékoztat minket. Napvilágot látott egy videó, amin egy LiLónak látszó nő orálisan elégít ki egy férfit. Az okosok szerint a himbi-limbi végén Calum Best van, és egy szórakozóhely mosdójában készítette a pikáns mozgóképet. Ugyanakkor Samantha Ronson szájában is többször látták már a színésznőt, sőt leszbikus esküvőjük tervétől is zengett a sajtó. Akkor most kihez is vonzódsz Lindsay?

A botránykirálynő ki más lehetne, mint Amy Winehouse. Koromfekete kezek, összekarcolt, pattanásos arc és a szokásos csontsovány alak. Amyt rendszeresen láthattuk különféle partikon alkoholt vedelve vagy kábult állapotban, de a bulvárlapok örömére hetente előrukkolt valami újjal is. Például slaggal locsolta autógrammra váró rajongót, rúgta és harapta testőreit, pofozgatta a fanokat a koncerten és még egy taxisofőr szemét is majdnem kikaparta, mert az - teljesen jogosan - benyújtotta a számlát.
Az antiszépség egyik héten a kórházat látogatta, ahol testéből a drogokat pucolták ki, másik héten pedig a börtönt, ahol férjét próbálták kiszedni az énekesnőből...
Természetesen a listáról nem maradhat le a késdobáló, gyerekgyűjtő Angelina Jolie sem, aki a legirritálóbb sztár címet is viseli, a meztelenkedő Lily Allen, és a dorbézoló-királynő Paris Hilton sem. Kiemelkedik Britney Spears is, aki hetente meglepett minket.
Legutóbb azzal, hogy normális lett, de a 2008-as év elég tartalmasan telt a botrányait tekintve. Kopaszra nyíratta magát, meztelenül vásárolgatott, szexvideói bejárták a világot, melyeket, ha képernyőn keresztül néztünk, még úgyis érezni lehetett a tömény alkoholszagot. Gyermekeit is elvették tőle, és ez okot adott neki, hogy a bíróságokon is jelenetet rendezzen.
Kapcsolódó írások:
- Botrányos könyvbemutató az Olsen ikrek miatt!
- Kitálal! Guy Ritchie botrányos filmet forgat Madonnáról
- Elhunyt a botrányos pornófilm rendezője!
- Botrányos képek: Amy Winehouse kiugrott egy mozgó autóból!
- Botrányos képek: Amy kilógó mellekkel rasszista dalt énekel!
- Botrányos és bájos! - Képekben a szexi Keely Hazell!
- Botrányos: Leszbi fotókon mutogatja melleit Ronaldo párja!
- Videó! Dita Von Teese botrányos szexjelenete
- Botrányosan ízléstelen - A hét legrosszabbul öltözött sztárjai képekben!
- Botrányos! Winona Ryder fabábuval szexelt - Videó!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


