Pozsonyban
Bemutatták a világ legnagyobb öltönyét
Bemutatta a világon eddig készült állítólag legnagyobb öltönyt annak készítője, a piacvezető szlovák textilipari vállalat, az Ozeta Pozsonyban csütörtökön.
2014.10.02 16:00MTIA csaknem nyolc méteres öltönyt, amelynek elkészítéséhez 43 méter anyagot és 88 kilométernyi cérnát használtak el, megalapításának 75. évfordulójára készítette el tapolcsányi (Topolcany) konfekcióüzemében Szlovákia legrégebbi, máig működő textilipari vállalata. A hatalmas ruhadarab - amelynek zakózsebében akár egy felnőtt ember is elfér - kivitelezésén húsz varrónő és szabó közreműködött, elkészítése azonban így is több mint egy hónapot vett igénybe. Itt megnézheti a képeket is >>>
A klasszikus fekete öltönyt, amely a hazai piacon legkeresettebb öltöny szabásmintája alapján készült, Pozsonyban a Szlovák Nemzeti Színház régi, a Hviezdoslav téren lévő épülete előtt mutatták be a nyilvánosságnak, egy építkezési darura szerelt nagyméretű ruhaakasztóra erősítve.
A zenés műsorral egybekötött bemutatón a vállalat képviselői elmondták: a rekordméretű ruhadarab elkészítése "erkölcsi joga és kötelessége" volt kerek évfordulót ünneplő vállalatuknak. Rámutattak: hozzáférhető adatok szerint ennél nagyobb öltöny még nem készült a világon, és Szlovákiában nem is állnak rendelkezésre olyan gépek, amelyekkel ennél nagyobbat lehetne készíteni. Hozzátették: kezdeményezni fogják rekordjuk beírását a Guinness rekordok könyvébe is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:05 Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást
- 12:03 John Swinney lesz Skócia következő miniszterelnöke
- 11:01 BKM: 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon
- 10:34 Érettségi - OH: a történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi
- 10:00 Több mint félmilliárd font értékű kokaint foglalt le a Karib-tengeren egy brit hadihajó
- 9:16 Nem is Dani okozta a hétvégi horrorbalesetet?
- 8:17 Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06