Britney húgát csúnyán átvágták!
Hoppá - Jamie Lynn Spears-t terhessége alatt csalta a fiúja
Egy hölgy azt állítja, hogy kedvese még terhessége alatt is megcsalta Jamie Lynn-t, Britney Spears 17 éves húgát.
2008.08.15 13:00rtlbulvar.huNem kellett sokáig várniuk azoknak, akik a vészharangot kongatták a 17 éves Jamie Lynn Spears és 19 éves szerelme, Casey Aldridge felett.
Maguk az érintettek is tisztában voltak azzal, hogy túl korán érkezett a baba. Ugyanakkor váltig állították, hogy szerelmük megingathatatlan, és már az esküvőt tervezték.
Jamie Lynn és Casey - vége a szép időknek?
A 28 éves Kelli Dawson azonban egészen más szemszögből világította meg az ügyet. A hölgy azt állítja, hogy több éve Casey szeretője, ráadásul még Jamie Lynn terhességének hetedik hónapjában is ágyba bújt a szépfiúval.
– Amióta együtt vannak, azóta viszonyunk van. Még most is találkozgatunk, de már csak hetente egyszer – árulta el az állítólagos szerető az In Touch magazinnak.
A hölgy még mentegetőzni is próbált a görbe esték miatt.
– Higgyék el, annyira zűrös a magánéletük, hogy azt sem tudtam, mikor vannak együtt, és mikor szakítottak éppen. Minden nap más náluk a helyzet – állítja Kelli.
Az eset kapcsán a fiú egyik barátja is megszólalt. Szerinte várható volt, hogy előbb-utóbb fény derült a megcsalásra, hiszen Casey sosem érezte jól magát a hűséges férj és apa szerepében. "Szerencsétlennek érzi magát. Nem ilyen életre vágyott" – mesélte a haver.
Kapcsolódó írások:
- Képek - Nem gyors ez kicsit?! Jamie Lynn Spears szült és most házasodik is
- Képek: Jamie Lynn Spears megmutatta a kislányát!
- Képek! Jamie Lynn hazavitte kislányát
- Képek: Kislánya született Britney húgának, Jamie Lynnek!
- Jamie Lynn Spears hamarosan anya lesz, majd férjhez megy!
- Fotó! Jamie Lynn Spears nem tud tankolni!
- Jamie Lynn szerint a babáját megszülni nem olyan élvezetes, mint megcsinálni
- Nem esik messze az alma a fájától - Jamie Lynn Spears elpasszolja a babát!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


