Nem tért magához a szívroham után
A csend beszél tovább...: elhunyt Cipő
Három és fél hét kóma után nem tért magához Bódi László, azaz Cipő: a Republic frontembere március 11-én reggel elhunyt. Egy ország gyászolja az énekest.
2013.03.11 10:31ma.huHárom és fél hete, február 15-én leállt Bódi László, azaz Cipő szíve. A Republic frontemberének 2009-ben kellett megműteni a szívét az évek óta tartó krónikus szívritmuszavarok miatt, és bár sosem titkolta a betegségét, nem is igazán hangoztatta. Az együttes tagjai azonban tudták, hogy bármelyik pillanatban jöhet egy rémisztő telefonhívás.
Cipő február 15-én éjjel lett rosszul, újra kellett éleszteni, de időben kórházba került, ahol az intenzív osztályon azonnal mesterséges kómába, azaz mélyaltatásba helyezték őt. Az eredeti terv szerint a következő hét csütörtökén ébresztették volna fel, ám az altatószerek megvonása után sem tért magához az énekes, onnan kezdve már az orvosok és az együttes menedzsere is egyértelműen kómáról beszélt. A sors iróniája, hogy a zenekar épp február 24-én ünnepelte fennállásának 23. évfordulóját, a klubkoncert helyett természetesen ezúttal csak csendes emlékezés, sztorizgatás várt a jelenlévő rajongókra.

Az elmúlt hetekben csak a zenésztársaktól és a menedzsertől lehetett hébe-hóba pár szóban értesülni az egyre aggasztóbb hírekről, és bár Cipő állapota nem romlott, de az elhúzódó kóma minden nappal gyengítette az esélyeit. Időközben azonban az is kiderült, hogy Bódi László épp azért nem vállalta korábban az orvosa által javasolt szívátültetést, mert mint mondta, nem akart kiszolgáltatott állapotba kerülni.
Néhány napja felröppentek olyan hírek, miszerint Cipő kinyitotta a szemét és már "nézelődik", ám ezt nem erősítették meg hivatalos forrásból, utólag pedig kifejezetten cáfolták a zenészhez közelállók. Március 11-én délelőtt pedig minden külön kommentár nélkül csak egy kép jelent meg a Republic együttes Facebook-profilján, rajta a félreérthetetlen üzenettel: Cipő nevével és két dátummal.
"Elbúcsúzom, de ott leszek, ahol a szél zúg, a nap nevet,
elbúcsúzom, de itt marad belőlem néhány pillanat..."
Nyugodj békében, Cipő!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


