Újra kellett éleszteni a Republic énekesét
Videó - Még mindig kómában, de érzékeli a külvilágot Cipő
Legalább csütörtökig mélyaltatásban, úgynevezett mesterséges kómában tartják Bódi László "Cipőt", a Republic zenekar frontemberét, miután pénteken váratlanul leállt a szíve és újra kellett éleszteni.
2013.02.19 08:29ma.hu / RTL KlubCsütörtök előtt semmiképp sem ébresztik fel Bódi Lászlót, vagy ismertebb becenevén Cipőt a mesterséges kómából - ezt mondták az orvosok a SOTE Kardiológia Központjának intenzív osztályán fekvő zenészről. A Republic együttes frontembere pénteken került kórházba, miután leállt a szíve és újra kellett éleszteni.
Az énekes hosszú évek óta krónikus szívritmuszavarokkal küzd, néhány éve az RTL Klub Portré című műsorában is mesélt arról, hogy a szívműtéte ráébresztette, az élet mennyire rövid és mennyire múlandó. Ezzel hozható összefüggésbe a pénteki szívleállás is, most pedig az orvosok épp a hatékonyabb felépülés érdekében tartják mélyaltatásban Cipőt.
Nagy László Attila, a zenekar dobosa ugyanakkor a Fókusz kamerája előtt osztotta meg társaival azt a reményteli jelnek tekintett esetet, hogy amikor az intenzív osztályon az ágya mellett állva olyan dolgokat mondott, amivel a turnébuszban rendszeresen fel tudja húzni Cipő idegeit, arra most is megemelkedett a pulzusa - vagyis érzékeli a külvilágot. Állapotáról azonban csak néhány nap múlva, az ébresztés után lehet biztatóbb híreket hallani - tolmácsolta a zenekar a honlapján a kezelőorvos véleményét.
Természetesen a közeljövőre tervezett koncertek biztosan elmaradnak, a hagyományos, február 24-i születésnapi találkozót viszont megtartják, már csak azért is, hogy az ott összegyűlt tömeg együtt szoríthasson az énekes mielőbbi felgyógyulásáért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


