Nem sikerült felébreszteni a Republic énekesét
Videó - Cipő nem ébredt fel a kómából
Csütörtökre tervezték Bódi László fokozatos felébresztését, ám végül továbbra is kómában, gépekre kötve hagyták az orvosai. A zenekar tagjai és a rajongók egyelőre bizakodnak.
2013.02.22 08:29ma.hu"Nem beszélünk most már mélyaltatásról, sima kóma van" - mondta el Abella Miklós, a Republic zenekar menedzsere a TV2 Tények című hírműsorának a banda énekeséről. Bódi Lászlót, azaz Cipőt pontosan egy hete, múlt pénteken vitték kórházba szívleállás miatt, hat napon keresztül tartották mélyaltatásban és az eredeti tervek szerint csütörtökön próbálták volna meg fokozatosan felébreszteni, ám ez nem sikerült, így az énekes továbbra is öntudatlan állapotban fekszik a kórházban és gépek tartják életben.
A zenekar tagjai és Cipő családja ennek ellenére bizakodó, bár meglehetősen szűkszavúan beszélnek a sztár állapotáról. A menedzser megfogalmazása szerint "stabilizálódott állapot van", amiből nem lehet tudni, melyik irányba lesz elmozdulás - az optimista várakozások mellett ez akár a legrosszabbat is jelentheti. Közben az orvosi csapat péntek estére kiegészül egy isztambuli specialistával - tette hozzá Abella.
Az énekesnek évek óta szívritmus-zavarai vannak, néhány évvel ezelőtt pedig átesett egy komoly koszorúér-műtéten, amikor szívritmus-szabályozót, pacemakert is beépítettek - most is ennek köszönhette, hogy életben maradt a szívleállástól a segítség megérkezéséig.
Az együttes természetesen az összes közeljövőre tervezett koncertjét lemondta, csak a vasárnapi születésnapi összejövetelt tartják meg, ám ahogy azt a zenekar tagjai korábban elmondták, ott sem bulizás lesz, inkább afféle közös "Cipőre gondolás", hogy ezzel is erőt adjanak neki a felépüléshez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06