Házasságot kötött Priscilla Channel
Mark Zuckerberg Facebook-állapota megváltozott
Mark Zuckerberg megváltoztatta családi állapotát a Facebookon szombaton: házasságot kötött barátnőjével, Priscilla Channel.
2012.05.20 16:30MTIA Facebook-alapító és 27 éves menyasszonya szűkkörű ceremónián kötötték össze életüket hivatalosan Palo Altó-i otthonukban - egy meglehetősen mozgalmas hét után, mivel a közösségi oldal részvényeit éppen pénteken vezették tőzsdére. A papírok bevezetését soha nem látott izgalommal várta a Wall Street. Ugyanezen a héten ünnepelte a vőlegény 28. születésnapját, Chan pedig lediplomázott a San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem orvostudományi karán.
A pár még a Harvardon ismerkedett össze, és már több mint kilenc éve tartoznak össze.
A Facebook szóvivője a gyűrűről azt mondta, hogy az "egy egyszerű rubin", amelyet Zuckerberg maga tervezett.
A meglepetés-szertartáson száznál is kevesebben vettek részt, a meghívottak mindannyian abban a hiszemben érkeztek, hogy "csak" Chan záróvizsgáját fogják ünnepelni.
A Facebook tőzsdei bevezetése után is Zuckerberg maradt a cég többségi tulajdonosa 503,6 millió részvénnyel, ezzel a szavazatok 56 százalékát birtokolja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
- 18:27 Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
- 16:58 BM: a közlönyben megjelent kormányhatározat nem a TAJ-kártyára vonatkozik
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06