Kalapács alá kerül Orson Welles szobra

Így is lehet: szerezzen árverésen Oscar-díjat!

Árverésre bocsátják még decemberben azt az aranyszobrot, amelyet Orson Welles kapott a klasszikussá vált Aranypolgár című filmjéért, de nem először: előző tulajdonosa is így jutott hozzá. Ráadásul nem ez az egyetlen különleges relikvia, amire licitálni lehet.

2011.12.13 12:29ma.hu

Aranykor jöhet Hollywood szerelmeseinek, miután több árverést is rendeznek az álomgyárból származó relikviákért: az egyik legcsábítóbb tárgy, ami kalapács alá kerül, Orson Welles Oscar-díja, amit az 1942-es gálán vehetett át az Aranypolgár című film forgatókönyvének elismeréseként. Az aranyszobor azonban nem most először cserél gazdát: legutóbb 2007-ben került kalapács alá, akkor a Christie's aukciósház vette fel kínálatába, de sikertelenül, most viszont a Nate D. Sanders bocsátja árverésre.

Fotó: Freedigitalphotos

A szoborért december 20-án lehet licitálni, a szervezők szerint akár 600 ezertől egymillió dollárig terjedhet az összeg, amit kifizetnek majd érte. Az azonban nem került napvilágra, hogy kinek a birtokában volt eddig, mint ahogyan az sem, most miért szeretne megszabadulni a díjtól, csupán annyit "üzent" az aukciósházon keresztül, hogy bízik a kedvező piaci hangulatban és abban, hogy jó áron cserél gazdát a relikvia.

Erre pedig minden esély meg is van, hisz érdeklődők nemcsak Amerikából jelentkeztek, de van, aki Kínából, Japánból vagy a Közel-Keletről szeretné a vitrinjébe tenni Welles díját. A Sanders képviselője szerint ráadásul az igazán híres darabok mindig is jó áron mentek el, példaként Marilyn Monroe elefántcsont színű ruháját említette, amit júniusban tettek kalapács alá, új tulajdonosának 4,6 millió dollárjába került a megszerzése.

A Welles-féle Oscar-díjnak ráadásul az eszmei értékét még külön emeli a kalandos története: a színész-rendező elvesztette, és csak 1985-ben, a híresség halála után került elő újra. 1994-ben árverezték először, amikor egy operatőr kínálta eladásra, a "hogyan jutott hozzá?" kérdésre azt felelte: fizetségül kapta magától Wellestől.

A legenda lánya ezt nem fogadta el, ezért perben követelte vissza a szobrot, de csak addig örülhetett neki, míg 2003-ban ő maga nem döntött úgy, hogy árverésre bocsátja. Ekkor ugyanis az Amerikai Filmakadémia, a szobor eredeti adományozója indított ellene pert, egy 1950-es döntés alapján ugyanis a díjakat kizárólag az akadémiának lehet eladni, akkor is csak jelképes, egy dolláros árért cserébe.

Végül a bíróság mégis Beatrice-nek ítélte a tulajdonjogokat, ezt követően került egy ismeretlen nonprofit szervezethez a szobor, amelytől 2007-ben árverésen próbáltak megszabadulni, akkor sikertelenül. Az Akadémia döntése ellenében azért döntött a bíróság Beatrice javára, mert Welles a szobrot jóval a fenti határozat előtt kapta, ennek hatására viszont számos, 1950 előtt kiosztott Oscar bukkant fel egy-egy nagyobb árverésen, köztük az is, amellyel az Elfújta a szél című filmet jutalmazták, ehhez 1999-ben Michael Jackson jutott hozzá 1,54 millió dollárért.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.