Christian Bale búcsút int a denevérembernek
Hány szárnyad van, Batman? Kettő vagy egy sem?
Végleg szögre akasztja a Batman-szárnyakat Christian Bale, aki a napokban fejezte be harmadik denevéremberes filmje, A sötét lovag - Felemelkedés forgatását.
2011.11.28 18:29MTIA Christopher Nolan-féle Batman-trilógia főszerepét alakító színész egy Beverly Hillsben adott interjúban zárta le a korszakot. Mint mondta: "Tegnap az egész produkció összecsomagolt. Minden befejeződött. Velem és Chrisszel vége lesz ennek a Batman-korszaknak."
A 37 esztendős Christian Bale nem először helyezte kilátásba a sorozat kifutását. Egy éve már megjósolta, hogy a harmadik Batman-epizóddal véget is ér a széria, és utoljára veszi magára Batman-jelmezét, hacsak a rendező meg nem gondolja magát. A színész februárban A harcos című film epizódalakításáért Oscar-díjat kapott.
Decembertől egy kínai történelmi drámával jelentkezik az amerikai mozikban: Csang Jimou A háború virágai című filmjében szerepel. A sötét lovag folytatása júliusban kerül a filmszínházakba, 2013-ban pedig Terrence Malick két produkciójában, a Lawless és a Knight of Cups című filmben is látható lesz Bale.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


