"Nemzetközi" jellel tudatta nemtetszését a sztár
Hoppá: Scarlett Johansson beintett a sajtónak
Scarlett Johansson mostanában a kelleténél kissé idegesebbnek tűnik, ennek az egyik jele az a nemzetközi jel, amit az egyik fotósnak mutatott be, akivel az utcán találkozott.
2011.09.21 18:29ma.huHa nem írta volna meg már milliónyi újság a világban, akkor se lenne nehéz kitalálni, hogy mostanában Scarlett Johansson egy kissé idegesebb a kelleténél. Ennek valószínűleg van némi köze azokhoz a meztelen fotókhoz, amelyeket ő készített a fürdőszobatükörben saját magáról, de akaratán kívül valahogyan kikerültek a számítógépéről és pillanatok alatt elárasztották a világsajtót.
Azóta az újságírókkal sincs jó viszonyban, sőt, a fotósokkal se. Nyilván emiatt mutathatta fel a középső ujját annak a fényképésznek is, aki a minap az édesanyjával sétálva kapta le a színésznőt - pedig most tetőtől talpig fel volt öltözve, csak mosolyognia kellett volna.
Scarlett azonban annyira pipa, hogy elég egyértelműen tudatta véleményét a média minden szereplőjéről. Arra nem gondolt, hogy ez megint a középpontba fogja őt állítani.
Még több hír Scarlett Johanssonról
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


