Hatalmas széltoló - oltári mellekkel
Sean Pennt is dobta a szexi Scarlett Johansson
A méhcsípte ajkú színésznő elfogyasztott már néhány hollywoodi hírességet, de kalandjai még messze nem értek véget.
2011.06.26 16:38rtlbulvar.huMiután már túl volt egy Jude Law-val megesett románcon, a jóval idősebb Benicio Del Torón, a kékszemű Jared Letón és nagyon meggyötörte Josh Hartnettet, 2007-ben (azután, hogy lebonyolított egy laza viszonyt Justin Timbelake-kel) hozzáment a kisfiúsan jóképű, edzett testű Ryan Reynoldshoz.
Már az esküvő ténye is meglepő volt, ugyanis Scarlett soha nem csinált titkot abból, hogy nem erőssége a monogámia, és hogy még sok mindent ki akar próbálni az életben.
Az álompár három évig bírta a házasság kötöttségeit, a válás 2010 decemberében derült ki, azóta a két színész hivatalosan is „független” lett. 2011 év elején a dúskeblű színésznő már Sean Penn-nel randizgatott, kézenfogva sétálgattak, Reese Witherspoon és Jim Toth márciusi esküvőjén pedig eljött a pillanat, hogy nyíltan vállalják a kapcsolatukat a vendégek és az egész világ előtt. Ezután már bátran lekaphatták őket a lesifotósok futás közben barátjukkal, Owen Wilsonnal, vagy mexikói nyaralásuk alatt.
Áprilisban szárnyra kaptak azok a pletykák, melyek szerint Scarlett teherbe esett Penntől. Ám hiába költöztek össze egy 3,8 millió dollárt érő kuckóba, pár héttel később már a szakításról cikkeztek a bulvárlapok, amikor a színésznő nem jelent meg Penn új filmjének Cannes-i bemutatóján. Úgy tűnik, június elejétől újra lehet pályázni Miss Johansson dús kebleire és ajkaira.

Hogy Scarlett mennyire jól érzi magát a végzet asszonyának szerepében, az a Match Point című Woody Allen-filmben is „kidomborodik”. A történet szerint Chris Wilton (Jonathan Rhys Meyers) a jóképű és megnyerő modorú teniszedző bármire hajlandó, hogy gazdag legyen. Kap is a lehetőségen, amikor egyik tanítványa, a tehetős Tom (Matthew Goode) a pártfogásába veszi. A simulékony Chris behálózza Tom nővérét, Chloét (Emily Mortimer) és rövid időn belül feleségül is veszi. Hamarosan azonban szemet vet Tom menyasszonyára, Nolára (Scarlett Johansson) is, aki enged a bűnös csábításnak.
Néza ze meg Match Pointot vasárnap 23 óra 15 perckor az RTL Klubon!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


