Részegen randalíroztak a gyászolók
Gyász után: Rendőröket kellett hívni Amy Winehouse virrasztásához
Volt, aki csak túl hangosan énekelt, de olyan "gyászoló" is akadt, aki annyira részegre itta magát, hogy teljesen öntudatlanul feküdt az úttesten Amy Winehouse háza előtt. A szomszédok szóltak a rendőrségnek.
Csatatér lett Amy Winehouse háza környéke 
Csupán néhány óra telt el Amy Winehouse hivatalos búcsúztatója után, amikor a rajongók újfent ellepték a múlt szombat óta valóságos kegyhellyé változott utcaszakaszt az énekesnő camdeni háza előtt. A csendes megemlékezés helyett azonban ezúttal vad tombolás zavarta fel a környék lakóit.
A 27 éves souldívát július 23-én, szombaton délután találták meg házában, a szakértők szerint akkor már 6 órája halott volt. A búcsúztatásra, majd azt követően a hamvasztásra szűk családi körben kedden délután került sor, a rajongók ezután vonultak Amy háza elé, ami napközben rendszerint nem is okozott gondot, ám kedd éjjel valósággal elszabadult a pokol.
A szomszédok eleinte megpróbáltak szemet hunyni a dorbézolás fölött, de miután az eset szerdán és csütörtökön éjjel is megismétlődött, végül kénytelenek voltak a rendőrséghez fordulni segítségért. A járőrök elé elképesztő látvány tárult: mindenütt szétszórt cigarettacsikkek, kiürült üvegek és sörösdobozok árasztották el a camdeni rögtönzött szentélyt.
Néhány rajongó öntudatlanul fetrengett a járdán. A vandálok Winehouse házának falát telefestették graffitikkel, a rendőrség végül feloszlatta a tömeget, egy embert pedig letartóztattak.
"Már négy éjjel óta tart a zűrzavar. Mindannyian dolgozunk, mindannyian aludnánk, de a részegekkel a legtöbben képtelenek vagyunk megküzdeni, hogy aludhassunk." - mondta az egyik szomszéd egy helyi lapnak. "Egyébként is, miféle tiszteletadás az, ha egy elhunyt alkoholistáról részeg bulival emlékeznek meg?" - tette még hozzá.
"Csak néhány kapualnyira lakom Amy házától, és egyre fárasztóbbak az éjszakák. Tegnap éjjel be kellett zárnom az ablakot, mert néhány rajongó úgy döntött, hogy az autórádióján full hangerővel játssza Amy zenéjét - éjjel 11-kor!" - mondta egy másik szomszéd, aki csak abban reménykedik, hogy a környék nem válik egy második Abbey Roaddá, ahová a világ minden tájáról zenerajongók hada özönlik.
Még több hír az elhunyt Amy Winehouse-ról
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


