Majd kiugrik a képernyőből
Háromdimenziós vállalkozást indít az Avatar rendezője
Közös vállalkozást indít háromdimenziós technikájú televíziós produkciók felkarolására James Cameron, az Avatar rendezője a technika másik úttörőjével, Vince Pace-szel.
2011.04.12 19:54MTICameron ezt hétfőn jelentette be a televíziós műsorszórók országos konferenciáján Las Vegasban. Mint elmondta: a lépéssel a háromdimenziós adásszórásnak akarnak lendületet adni a játékfilmek, a sorozatok és élő adások, a sportközvetítések, a hirdetések, valamint a fogyasztói termékek területén egyaránt.
A páros közölte, hogy a Cameron-Pace Group létrehozásával az volt a céljuk, hogy a 3D-s technikát mindenestül felhasználhatóvá tegyék a producerek, stúdiók és csatornák számára. A burbanki székhelyű céggel "globális brandet" akarnak teremteni, amely egyet jelent majd a magas színvonalú 3D-s produkciókkal - jelentette ki Cameron.
A háromdimenziós technika mellett elkötelezett rendező ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a 3D-s munkák létrehozásához elengedhetetlenül szükséges a hagyományos filmesek, rendezők szaktudása és tehetsége. Mint rámutatott, túl sokba kerülne, ha egy produkció elkészítéséhez külön kétdimenziós és háromdimenziós stábot kellene felfogadni. És az is drága mulatság lenne, ha a csak 3D-ben készülő munkák elveszítenék azt a szakértelmet, amivel a 2D-vel dolgozó szakemberek bírnak.
A csütörtökig tartó tanácskozásra, amelyen több mint 1500 cég mutatja be legfrissebb ajánlatát az adásszórás, produkciós munkák és ezzel kapcsolatos felszerelések terén, 90 ezer résztvevőt várnak - mondták el a szervezők.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:58 BM: a közlönyben megjelent kormányhatározat nem a TAJ-kártyára vonatkozik
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
- 12:51 Robbanásveszélyes droglabort találtak a rendőrök egy budapesti bérházban - videó
- 10:42 Microsoft-licencbotrány és az állami technológiai szereplők átláthatósága
- 8:22 Politikai vita a devizahitelezésről - a Mi Hazánk és a Jobbik a bankok felelősségre vonását sürgeti
- 6:37 Trump Mobile - Aranyszínű okostelefonnal bővül Donald Trump üzleti birodalma
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06