Ez már biztos
Folytatódik a mánia! Lesz Avatar 2. és 3. rész is!
James Cameron rendezi meg az Avatar 2. és 3. részét - jelentette be szerdán Los Angelesben a Fox Filmed Entertainment.
2010.10.27 20:00MTIAz Oscar-díjas rendező szerződése 2015 végéig szól, így aligha ő valósítja a Sony 3 dimenziós Kleopátra-projektjét, amelynek főszereplője a tervek szerint Angelina Jolie lesz.
A Fox szerint az Oscar-díjas rendező a jövő év elején fog bele a maga teremtette misztikus világról szóló történet folytatásának forgatókönyvébe, majd 2011-ben megkezdi a film forgatását. Cameron maga dönti majd el, hogy egy szuszra kívánja-e felvenni a két film anyagát.
Az Avatar második részét, amelynek még nem adtak címet, 2014 decemberében, a harmadik részt pedig egy évvel később tervezik a nagyközönségnek bemutatni.
Cameron közleménye szerint "ritka lehetőség", ha egy filmalkotó fantáziavilágot építhet és figyelemmel kísérheti annak növekedését is. A rendező szerint a cél az, hogy elérje és túlteljesítse a közönségnek az Avatar gazdag vizuális világával és a mesefűzés erejével kapcsolatos elvárásait.
Az Avatar két következő részének története önmagában is teljes lesz, de egyúttal beleilleszkedik majd a trilógia mesefolyamának ívébe is. Az Avatar minden idők legjövedelmezőbb filmje, amely a Fox szerint csak a mozibevételekből 2,8 milliárdot hozott. Az alkotás a Blu-ray DVD-k eladása terén is világelső.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


