Közel hatmillió forintnak megfelelő összeget ér
Tiltott borítójú Beatles-lemez kerül kalapács alá
Tiltott borítójú változatában kerül kalapács alá február 18-án a Beatles Yesterday and Today című albumának egy példánya, amelyért akár 30 ezer dollárt (közel hatmillió forintnak megfelelő összeget) vagy még magasabb árat is megadhatnak.
2011.02.02 11:37mult-kor.huAz árverést szervező Heritage Auctions szerint a lemez - sokat vitatott borítója és alacsony példányszáma miatt - a vinil lemezek szent gráljának számít.
A borítón a zenekar tagjai fehér köpenyben, lefejezett babák és húscafatok társaságában láthatók.
Az aukciósház zenei részlegét vezető Garry Shrum szerint a lemezből felbontatlanul már csak alig 25 darab létezik.
A szakember - mint mondta - még egy darabot sem látott ilyen kifogástalan állapotban. "És különben is, ki vesz meg egy Beatles-albumot, hogy aztán ne bontsa ki?" - vetette fel.

A liverpooli együttes annak idején Robert Whitaker fotográfus New York-i stúdiójában "ült modellt" a borítóhoz, a kép a vietnámi háborúról alkotott véleményüket tükrözte.
A fénykép azonban akkora felháborodást váltott ki, hogy vissza kellett vonni, és új borítót kellett készíteni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


