McCartney: "Ez volt a hab a tortán"
Műemlék lett a Beatles zebrája
Az angol kulturális örökség részévé nyilvánította és műemléki védelem alá helyezte szerdán a brit kormány a londoni Abbey Road stúdió előtt felfestett világhírű zebrát.
2010.12.22 18:29MTIAz észak-londoni gyalogátkelőből és az utcanévvel azonosult stúdióból a Beatles csinált világmárkát, Abbey Road című, 1969-ben kiadott utolsó előtti albumával, és annak ugyancsak halhatatlan, évtizedek óta külön poszterként is árult "zebrás" borítójával.
Ez az a híres lemezborító, amelynek színes fotóján az együttes tagjai John Lennon vezetésével libasorban átvonulnak a stúdió fehér épülete előtt az utca másik oldalára, a ma is ugyanott meglévő, gondosan karbantartott zebrán. E gyalogátkelő a Londonba látogatók egyik zarándokhelye; gyakran látni, amint fényképezkedő turisták az eredeti fotót utánozva ugyanitt átmasíroznak az árnyas, fasorral szegélyezett úton.
Az Abbey Road-i zebra kultúrtörténeti jelentőségét most a hivatalos műemléki státus megadásával elismerte a brit kormány is. John Penrose turisztikai és örökségügyi államtitkár szerdán bejelentette, hogy az átkelőt a nemzeti örökség részeként felvették a műemlékvédelmi listára.
Penrose szerint jóllehet nem kastélyról vagy katedrálisról van szó, de a Beatlesnek köszönhetően ezt a londoni gyalogátkelőt ugyanolyan joggal lehet a kulturális örökség részének tekinteni, mint bármi mást.
Ez az első gyalogátkelőhely a világon, amely műemléki védelmet kap.
A híres zebra napjainkban (Fotó: London Town)
A brit kormány döntését az angol kulturális örökséget kezelő szervezet, az English Heritage kezdeményezte. Roger Bowdler, az English Heritage műemlék-kijelölő testületének vezetője a BBC-nek azt mondta: az eset "nyilvánvalóan szokatlan", ám ez a zebra nemzetközi hírnevű, és "kulturális vonzereje ma is hatalmas".
Bowdler szerint a zebra és az idén szintén műemléki védelem alá helyezett Abbey Road stúdió változatlanul "a világ Beatles-rajongóinak Mekkája".
Dicsérte a kormány döntését Sir Paul McCartney, a Beatles egykori dalszerzője és gitárosa is. "Macca" - aki az 1969 augusztusában készült zebrás fotón mezítláb, kezében cigarettával látható, a sorban harmadikként - szerdán kijelentette: egyébként is remek éve volt, de az Abbey Road zebrájának műemlékké avatása "az igazi hab a tortán".
Az Abbey Road zebráján libasorban átkelő négyesből már csak ketten élnek: a 68 éves Sir Paul és az egykori dobos, a 70 esztendős Ringo Starr.
Lennont - aki szintén 70 éves lenne az idén - éppen harminc éve, New York-i lakása előtt egy őrült rajongó lelőtte, George Harrisonnal 2001-ben, 58 évesen rák végzett.
Szakosodjon ön is Beatles-szakra az egyetemen!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


