Új kulturális funkciókat kaphatnak
Nem szűnik meg a budapesti artmozi-hálózat
A főváros ebben az évben a budapesti artmozi-hálózatra koncentrál, így a többi művészmozi nehéz helyzetbe kerülhet a támogatások szüneteltetése miatt
2011.01.20 09:30MTI
Nem szűnik meg a budapesti artmozi-hálózat, de a főváros idén csak saját filmszínházainak fenntartását tudja vállalni.
Több teátrum új kulturális funkciót kaphat, míg a művészeti intézmény-összevonások koncepciója kidolgozás alatt áll – mondta a kultúráért felelős főpolgármester-helyettes.
Csomós Miklós közlése szerint a Fővárosi Önkormányzat 2011-es költségvetési koncepciója 14,6 milliárd forintot szán a kulturális területnek, ez az összeg azonban a büdzsé márciusi végszavazásáig még változhat. Mint mondta, alaptalanok azok a félelmek, melyek szerint megszűnik a budapesti artmozi-hálózat.
Arról van szó, hogy a főváros az általa működtetett mozikra (a Puskin, a Művész, a Toldi és az Odeon-Lloyd artmozik, illetve a Corvin Budapest Filmpalota) kíván koncentrálni. Az azonban elképzelhető, hogy a nem fővárosi fenntartású artmozik (a Cirko-Gejzír, a KINO, a Tabán, az Európa, a Vörösmarty) közül egyesek az állami támogatások szüneteltetése miatt nehéz helyzetbe kerülnek, és nem tudnak tovább működni.
Balassa Péter, a Budapesti Artmozi Egyesület alelnöke korábban elmondta: a fővárosi artmozi-hálózat először 2009-ben kapott támogatást a fővárostól, akkor 50 millió, majd tavaly 80 millió forintot; ez termenként 3-6 millió forint közötti éves összeget jelentett.
"Pluszforrásokat nem tudunk adni az artmoziknak. Jelen pillanatban az új menedzsment olyan terveket készít, amelyekkel a főváros által üzemeltetett mozik üzemeltetését fogja biztosítani. Ez egy minimális program, minden ami ezen felül van, annak örülni kell. Ha nincsen állami támogatás, akkor nem tudunk önkormányzati pénzeket adni" - mutatott rá Csomós Miklós, kiemelve, hogy Port Ferenc, a Budapest Film Zrt. korábbi vezérigazgatója után nem maradt egy fillér sem a kasszában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


