Ma várnak mindenkit a Gödörben
Újra szól a zene a rasszizmus ellen
A rasszizmus szétszakít - a zene összeköt, ezzel a mottóval várják a látogatókat csütörtökön a Gödör Klubban a zene a rasszizmus ellen nevű programsorozat újabb nagyszabású rendezvényén
2010.12.16 12:00MTIA program a Falak helyett szavak című kiállítás megnyitójával kezdődik kora délután: a tárlat a sokszínűség, a kirekesztés, a befogadás és az esélyegyenlőség témáit járja körül három iskola diákjainak munkáin keresztül.
A fiatalok által készített montázsok, tablók, életútinterjúk helyi pedagógusok által vezetett művészeti és néprajzi műhelyfoglalkozásokon születtek.
Balogh Kálmán
A Snétberger Ferenc által kezdeményezett Roma Zenei Szakkollégium meghallgatása várhatóan az estébe nyúlik; ezt követően kerül sor a We Are Here - Itt Vagyunk nevű kampány megnyitójára, melyen bemutatják azt a 15 fotót, fotómontázst, amelyet roma fiatalok profi alkotókkal együttműködve készítettek az utóbbi hónapokban országszerte megrendezett műhelytalálkozókon - részletezte a főszervező.
Snétberger Ferenc
Az esti koncert első részében olyan neves zenészek lépnek fel, mint Snétberger Ferenc, Balogh Kálmán, David Yengibarjan és Vázsonyi Janó, a második részben pedig az etnopopé lesz a főszerep többek között Said Tichiti, Mbay Ndiaye, Fellegi Balázs, Magyar Bori és Polnauer Flóra közreműködésével.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


