Vásárnyitó csinnadrattával kezdődik
Ma kezdődik a Dóm téri advent Szegeden
Vásárnyitó csinnadrattával kezdődik ma a Dóm téri advent Szegeden; négy hét alatt több mint száz ingyenes programmal várják az érdeklődőket a Fogadalmi templom elé, ahol az ország egyik legnagyobb adventi koszorúját is fölállították.
2010.12.10 14:30MTI
A programokat igyekeztünk úgy összeállítani, hogy a legifjabbaktól, a legidősebbekig mindenki találjon kedvére valót – mondta a fesztivált beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón Kémeri Attila, a szervező Ördögszekér Bt. munkatársa.
A karon ülő gyerekeket és szüleiket csütörtökönként baba-mesedélután várja, a kicsit nagyobbakat mesejátékok szórakoztatják, lesznek folk-, rock- és világzenei koncertek, citerazene és népi muzsika is.
Kémeri Attila a programok közül a balkáni és latin dallamokat, a tangóval, népzenével és dzsesszel ötvöző Cabaret Medrano december 3-i fellépését, a nyolcvanas évek diszkóslágereit vérbő iróniával előadó Barcsay Jenő Emlékzenekar december 10-i koncertjét emelte ki.
Igazi meglepetés lesz az élő népzene legendás képviselője, a Vízöntő együttes Dóm téri produkciója, ők tizenöt év után először december 18-án lépnek föl Magyarországon.
A szervezők több jótékonysági kezdeményezéshez is csatlakoztak: a látogatók segíthetik a Baptista Szeretetszolgálat cipősdoboz akcióját, a Katolikus Karitász Egy millió csillag a szegényekért címet viselő programját és szegedi állatvédő szervezetek munkáját is.
A téren – ahol kézművesek kínálják portékájukat - elkészült az ország egyik legnagyobb, tíz méter átmérőjű adventi koszorúja is.
A gyertyákat vasárnaponként egy neves közéleti személyiség és egy vallási felekezet képviselője gyújtja majd meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


