A programot méltatják
Brit zenei szaklap cikke a miskolci operafesztiválról
A Londonban megjelenő mértékadó folyóirat, az Opera Now idei utolsó számában a Bartók+ Miskolci Nemzetközi Operafesztivál 2010-es programját méltatja.
2010.12.10 10:14MTI
Brendan G. Carroll írásában kiemelte, hogy a Bartók+Európa 2010 Miskolci Nemzetközi Fesztivál a gazdasági nehézségek ellenére újabb ragyogó programot mutatott be.
"Az európai együttesek meghívása, valamint a saját produkciók igazi kozmopolita hangulatot kölcsönöznek a vidéki fesztiválnak" - fogalmazott a kritikus, aki dicsérte Britten Lukrécia meggyalázása című művét a németországi Gerai Színház előadásában.
Mint hozzátette: a darabot nehéz színpadra állítani és elénekelni, ám "ez az egyszerű, sallangmentes és határozottan megfogalmazott produkció segített összpontosítani a drámára".
A szerző megjegyezte ugyanakkor, hogy nem minden színpadra lépett énekesnek ment könnyedén az éneklés angolul. Jevgenyij Nyesztyerenko fellépése Miskolcon A Prágai Nemzeti Színház vendégjátékát, Mozart Don Giovannijának előadását elragadónak találta a cikk szerzője.
A címszerepben szerinte Adam Plachetka személyében igazi csillag mutatkozott be. A brit újságíró Erkel Ferenc első vígoperája, a Kolozsvári Magyar Opera produkciójában előadott Sarolta előadásával kapcsolatban felhívta a figyelmet a zeneszerző születésének 200. évfordulójára. Mint írta, már az opera nyitánya meghatározta a hangnemet, amelyet "Offenbach, Rossini és Sir Arthur Sullivan crossoverének" nevezett.
Carroll szerint Laczkó Róbert különösen jó volt Gyula vitézként, Sándor Árpád pedig nagy hatású volt, mint Ordító kántor.
Rost Andrea
A cikk kitér arra, hogy Strauss Daphnéja koncertverziójához erős csapat állt fel "a kiváló Rost Andreával".
Az Opera Now szerint a show igazi sztárja Kocsis Zoltán volt, aki a Nemzeti Filharmonikus Zenekart és Énekkart vezényelte. Szombaton este a Miskolci Nemzeti Színházban rendezik a fesztivál immár hagyományos ünnepi gáláját, amelyet Kovács János vezényel.
A szólisták: Jevgenyij Nyesztyerenko, a moszkvai Bolsoj Színház szólistája, a Bécsi Opera örökös tagja, valamint az I. Saljapin Énekverseny helyezettjei, vagyis Venyera Gimagyijeva (szoprán), Szvetlana Kaszjan (szoprán), továbbá a 2010-es Armel Operaverseny második helyezettje, Haja Zsolt (bariton) és a IV. Szentpétervári Énekverseny díjazottja, Igor Turcanu (tenor).
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


