Levél alakú rugóacél-lapocskából áll
Kinetikus futóműtárgy a Magyar Színház homlokzatán
Kétezer-négyszáz levél alakú rugóacél-lapocskából álló, úgynevezett kinetikus futóműtárgyat avattak kedden a Magyar Színház frissen megtisztított homlokzatán.
2010.11.17 13:15MTI
A Magyar Színház tájékoztatása szerint a Szövetség'39 Művészeti Bázis tagjai az elmúlt napokban helyezték el az acélleveleket az épület Wesselényi-Szövetség utca felőli sarkán.
"Az AER nevű kinetikus futóműtárgy elemei a legkisebb szélmozgásra működésbe lépnek, és a hatás a nagyvárosi kúszónövényekre emlékeztet" - ismertette a szabadtéri alkotás koncepcióját a közlemény.
A homlokzati műtárgy ötletét a Szövetség'39 Művészeti Bázis a SzakalBros. csapatával közösen dolgozta ki 2007-ben, majd önállóan fejlesztette tovább.
A Magyar Színház homlokzatának 200 négyzetméteres felületét behálózó aerodinamikai művészeti alkotás megvalósítására a Szövetség'39 és az Artopolis Egyesület közösen adott be pályázatot, majd a nyertes ötlettel megkeresték a Magyar Színházat. Mint a teátrum közölte, a művészbejáró fölötti homlokzatrészen elhelyezett acéllemezek a társulat múltjának is emléket állítanak.
Hatszáz fémlevélre már felgravírozták a Magyar Színház múltbéli és jelenlegi művészeinek neveit, és a tervek szerint a jövőben a társulathoz csatlakozó tagok nevei is folyamatosan az acéllapocskákra kerülnek; a bővítést egy online felületen is nyomon lehet majd követni. Az AER telepítését megelőzően a Magyar Színház külső falait is megtisztították, majd a Szövetség'39 Művészeti Bázis és a D1618 Műhely közös tervei alapján megfestették a homlokzati síkból kiugró betonpaneleket és éleiket.
"A színátmenet a különböző nézőpontokra és mozgásra épül. Az egyes szakaszok színei a közlekedési iránytól függően változnak" - szólt az arculati elemről a teátrum közleménye.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


