Prózai áltozatban Victor Hugo: A nyomorultak
Új bemutató a Szkéné Színházban
A Picaro Társulata Magyarországon először prózai változatban mutatja be Victor Hugo monumentális történetét.
2010.11.10 14:15ma.huMiközben Kecskeméten javában dübörög a Nyomorultak musical változata mely korábban a budapesti Madách Színházban s a Győri Nemzeti Színházban is óriási sikerrel futott, a fővárosiak Picaro Társulata hatalmas fába vágta a fejszéjét.
Visszanyúlva Victor Hugo eredeti művéhez, Szabó Attila Ferenc a darab dramaturgja és rendezője, három prózai felvonásban meséli újra, a mindenki által ismert történetet.
„Vannak történetek, amelyeket újra és újra el kell mesélni” – tartja a rendező, s valóban.
A nyomorultakból készült tucatnyi filmes adaptáció bizonyítja, mind az alkotók, mind a közönség lát még fantáziát a majd’ kétszáz éves történetben. A Picaro Társulat produkciója pedig több szempontból is különlegesnek ígérkezik.
Mindazon túl, hogy hazánkban eddig csak a musical verzió került színpadra, meglepő fordulat az is, hogy a darabot egy független társulat viszi színpadra.
Egy ilyen kaliberű művet megszokássá vált a Vígszínházban, a Nemzetiben vagy valamelyik más nagyszínházban keresni. Mégis, a próbafolyamatok vége felé közeledve egyre határozottabban látszik, egyértelműen és világosan megfogalmazott koncepcióról van szó.
A darab ugyanis a lelki folyamatokra koncentrál elsődlegesen, nem a tömegjelenetekre. Ahogy az alcímként választott iránymutató is jelzi - „Dráma az irgalom fényében” – ezúttal valóban arról lesz szó amiből a mű a kezdetektől építkezik. A szereposztás bravúrosnak ígérkezik – már azoknak természetesen, akik rendszeres látogatói a majd’ húsz éve működő társulat előadásainak.
A főbb szerepekben Bereczky Pétert, Deák Tamást, Szabó Attilát, Regős Jánost láthatjuk majd többek között. Ugyanakkor számos ifjú művész is feltűnik a darabban, akikről eddig nem igazán hallhatott a szakma.
Most lehetőséget kapnak a „tapasztalt rókákkal” való együttjátszásra, s arra, hogy debütáljanak, mint a közeljövő fiatal tehetségei.
A nyomorultak bemutatóját december 7-én tartják a Szkéné Színházban 19 órás kezdettel.
Mindenképp érdemes lesz megnézni, hisz mind az alaptörténet mind a társulat eddigi munkái sikert ígérnek. S időnként nem árt bizonyos történeteket újra és újra meghallgatni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


