12. századi Facebookként is értelmezhető
Középkori Facebook Kambodzsából
Egy amatőr régész szerint egy kambodzsai hindu templomban látható 1786 nőszobor a "12. századi Facebookként" is értelmezhető.
2010.09.10 14:45mult-kor.hu„Nem készültem fel a látványra. Az emberi motívumok kerítettek hatalmukba, ezért úgy döntöttem, meg szeretném tudni, hogy kik voltak ők. Az egyik idegenvezető ott akkor azt mondta, hogy a királyt szolgálták, miután az a mennyekbe ment” – mondta el a The Independentnek a floridai Kent Davis, aki egy magánlátogatást követően a kilencvenes években újra Délkelet-Ázsiába utazott, hogy megfejtse a titokzatos szobrok rejtélyét.
Davis hazatérése után megdöbbenve tapasztalta, hogy semmilyen releváns írásos forrás nem lelhető fel a faragványokkal kapcsolatban. Ezen felháborodva az amatőr régész úgy döntött, maga ered a szoborcsoport titkainak nyomába, amely végül öt hosszú évet vett igénybe.
A michigani egyetem szakértői siettek Davis segítségére, akik a női alakok (devata) arcainak digitális feltérképezését végezték el.
A csapat az eredményekről a motívumok felismerését vizsgáló nemzetközi konferencián számolt be Isztambulban; a számítógépes szakemberek nyolc különböző arctípust azonosítottak be, amelyek szerintük a khmer birodalom népeit ábrázolhatták.

A DatAsia nevű folyóiratban publikált kutatás további kérdéseket vet fel, amelyek megválaszolása további régészeti és számítógépes kutatásokat igényelnek.
"Majdnem 1800 alak van itt" - mondta Davis, aki most 65 különböző karaktert próbál felhasználni, hogy az arcokat egy adatbázisba gyűjtse össze.
"Ez a 12. század Facebookja. Ez volt a legnagyobb khmer templom, s egyben ez lehetett a legfontosabb is. Nagyon sok fontos műkincs található itt, ezért a nőalakok is különleges értéket képviselhettek a királyságban" - tette hozzá.
Davist leginkább az ösztönözte a kutatás folytatására, hogy megválaszolja azt az önmagát régóta foglalkoztató kérdést, vajon Angkornál miért csak néhány férfialak található. "Betölthettek-e ezek a nők különböző hivatásokat a khmer birodalomban? Lehettek tudósok, esetleg mezőgazdászok? Úgy gondolom, hogy ők voltak a legfontosabb női szereplők a birodalomban" - töprengett a kutató. Peter Sharrock, a London's School of African and Oriental Studies délkelet-ázsiai szakértője a következőket nyilatkozta:
"Kevéssé ismerjük a női szobrok keletkezésének körülményeit, de tudjuk, hogy fontos szerepük volt a templomok díszítésében - ez azt jelenti, hogy kitüntetett helyen álltak az ősi khmerek hiedelmében és rituális szokásaikban. Matriarchális örökösödési rend volt érvényben, a nők írástudók voltak, és nagy hatalom összpontosul a kezükben.
Sokuk hercegnő volt, a királyok pedig általában egy-egy női ősre vezették vissza családjukat. A khmerek Pradzsnaparamita istennőt tisztelték, akinek kultuszára Ázsiában szinte mindenhol találunk valamilyen emléket."
Trude Jacobson, a queenslandi egyetem professzora szerint az ábrázolások egy a természetfeletti világhoz kötődő ikonográfia részét alkotják.
„A bejárat valamelyik oldalán elhelyezkedő devaták döntötték el, hogy ki léphet az evilágból a túlvilágba” – fejtette ki a kutató.
„A repülő vagy táncoló alakok a csatatéren elhalálozott emberek lelkeit kalauzolták a mennyekbe. Semmi kétség nem lehet afelől, hogy ezek a motívumok a királyi család tagjait ábrázolják” – tette hozzá.
Az Angkor Vatnál található templomokat a négyszáz évig fennálló khmer birodalom idején, a 12. században építették. A csak a 19. században felfedezett, évente tízmillió turistát vonzó épületegyüttes a brutális, maoista vörös khmerek uralma miatt sokáig rejtve maradt a nyugatról érkező látogatók előtt.
Maga Angkor Vat a leghíresebb és legjobban őrzött terület, a templom Suryavarman király uralkodása alatt, Visnu tiszteletére épült, s ma már Kambodzsa nemzeti szimbólumának számít.
Kapcsolódó írások:
- Kritizálják David Fincher filmjét a Facebook alapítói
- Facebookos halállisták: pánik Puerto Asisban
- A Facebook után a Google alapítóiról is film készülhet
- Nem jópofizhatnak a diákokkal a tanárok a Facebookon
- A közösségi oldalak a betörők aranybányája
- Eltávolítottak egy gyilkosnak szentelt Facebook-oldalt
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:13 Az Egyesült Államokban tovább növekedett a természeti katasztrófa halálos áldozatainak száma
- 6:12 Stratégiai együttműködési megállapodást köt a kormány a Masterplasttal
- 22:11 Észak-macedóniai tűzeset - Érkeznek az első sérültek Magyarországra - videó
- 20:09 Fiatalkorú drogdílerekre csaptak le Bács-Kiskun vármegyében
- 18:08 Horváth László: a kábítószerkereskedőknek és a kábítószerhasználatnak el kell tűnnie
- 16:05 Szijjártó Péter részvétét fejezte ki az észak-macedóniai tragikus tűzeset miatt
- 14:42 Erős széllel jelentős lehűlés érkezik, majd derült, napos, hideg időre kell készülni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06