Rettegnek a tinik
Facebookos halállisták: pánik Puerto Asisban
Terjed a pánik a kolumbiai Puerto Asisban a Facebook közösségi portálon köröztetett halállisták miatt: a hatóságok megindították a nyomozást, hogy kiderítsék, ki áll az ügy mögött.
2010.08.25 14:15MTIEzt közölte a rendőrség helyi idő szerint kedden.
Augusztus 15-én motorozás közben agyonlőttek két helyi fiatalt, a 16 éves Diego Ferney Jaramillót és a 17 éves Eibart Alejandro Ruiz Munozt. A gyilkosságok után két nappal megjelent egy az áldozatok nevét is feltüntető halállista a Facebookon, amely három napot adott a megnevezett 69 fiatalnak, hogy elhagyja a várost, ha kedves az élete.
Ezt követően két másik lista is felbukkant, köztük egy, amelyen 31 nő neve szerepelt. A gyilkosságok pedig folytatódnak: augusztus 20-án megölték a 19 éves Norbey Alexander Vargast, társát, a támadók nyomába eredő 16 éves Juan Pablo Zambrano Anaconát pedig megsebesítették. Vargas neve is szerepelt az eredeti, 69 fős halállistán.
A megnevezettek többsége 18 év alatti fiatal. A szülők és a tinik rettegnek, a listán szereplők közül többen el is hagyták Puerto Asist.
A rendőrök először otromba tréfának, játéknak tartották a közösségi portálon közzétett felsorolást, amelynek ügyében végül nyomozást indítottak.
Egyelőre nem tudni, ki állhat a dolog mögött, de az Ecuadorral határos, félreeső városban a marxista FARC gerillái és a Los Rojos (A vörösek) nevű bűnbanda is aktív.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:42 Új vezetőkkel készül nemzetközi terjeszkedésre a Biggeorge Property
- 22:41 Csökkent az első három negyedévben a német autógyártás
- 20:26 Európai uniós támogatással fejlesztettek új elektromos midibuszt Baján
- 18:25 AM: elfogadták a hazai gabona és olajosnövény termesztés kedvező ÜHG-kibocsátási értékeit
- 16:22 EM: egy hónap múlva élesedik a vidéki elektromos töltőhálózat bővítését szolgáló pályázat
- 14:21 Horvátországban 12,1 százalékkal nőtt az eladott új autók száma az első kilenc hónapban
- 12:17 Vádat emeltek három, cégeknek külföldi bankhitelt ígérő csalóval szemben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06